Kuttyogtatás Berek bácsival a gemenci Dunán

Kedves Alabárd!

Így ismeretlenül is köszönjük kedves írásait, most pedig engedje meg nekünk, hogy egy újabb remekművét osszam meg olvasóival. Bizonyára emlékszik, az 1949 novemberi Magyar Horgászban jelent meg és biztos vagyok benne, már akkor is sikert aratott.
Újra csak megköszönni tudom, s ha Ön az ismeretlenség homályában szeretne maradni, úgy én is így teszek.
                                                                                                                 Üdvözlettel,

                                                                                                                 March Brown

A gemenci Dunaerdőben a nagy tölgy alatt üldögéltünk Berek bácsival s bodros füstfelhőket eregetve próbáltuk visszaverni a szúnyograjok támadásait. Azatyaúr... - kezdte Berek bácsi s akkorát káromkodott, hogy a pokolbeli ördögök sárgulni kezdtek az irígységtől. Nagyon kilehetett rúgva rám az öreg, mert ugyancsak dorongolta horgász fogyatékosságaimat. Hát nem röstellem felnőttlétemre naphosszat hajigálni a mihaszna balinokra? Hát nem dob ki a feleségem ezekkel a csupa szálka rondaságokkal? Ha meg néhanapján sikerül valamirevaló süllőt vagy harcsát horogra kapnom, olyan cirkuszt rendezek, hogy rossz nézni. Mire való az a vacak vékony zsineg, az ide-oda tekergetés, orsózás. Miért sajnálom a pénzt a jófajta kenderzsinegtől, mellyel úgy ki lehet húzni a legnagyobb halat is, mint a legyet a tejből? Majd ő megmutatja, mi az igazi horgászás! Árad a Duna és reggel görcs húzta össze a nagy lábaujját, ami biztos zivatart jelez, szóval estére kuttyogatni visz a Nagy-Dunára. Némán tűrtem, mert már régóta kíváncsi voltam arra az ősi halászati módra, melyről öreg halászok sokszor meséltek nekem.

Estére Báta felől tényleg borulni kezdett, s az ég peremén pár villámlás is végigcikázott. Berek bácsi feltette jellegzetes trópusi sisakját, vállára vett egy zsákot és én az evezővel s egy hatalmas vágóhoroggal, indultunk a ladikhoz. Ez a ladik olyan jobbfajta lélekvesztő volt. Berek bácsi ült hátra s én az evezővel a ladik orrába. Az öreg kezdte kirakosgatni a zsák tartalmát: karikára szedett 60-80 m hosszú jó erős lenzsineget, melynek végére hatalmas horog volt erősítve, azután egy kis baltát, befőttes üvegben pár élő kecskebékát, meg egy félméteres hengeralakú fadarabot, melynek alja kiöblösödött s be volt vájva. Ez utóbbi volt a kuttyogató. Kieveztem a Duna közepére, hogy gyorsabban haladhassunk s aztán vitt a víz ahhoz a nagy sarkantyúhoz, ahol én balinozni szoktam. Közben Berek bácsi felkészült. A horgot átszúrta egy kecskebéka combján s eléje a zsinegre , úgy 30 cm-re vékony, piros pántlikát kötött. Mikor a sarkantyú közelébe értünk, már csak kormányoznom volt szabad. Berek bácsi a zsineg végét rákötötte az ülésdeszkára, a zsineget szép karikába rendezte a ladik fenekén s aztán a horgos végét balkezében tartva leeresztette a vízbe. Jobbkezében volt a kuttyogató. Előrehajolt, könyökig a vízbe mártogatta s aztán ütemesen húzogatni kezdte hátra. Kis örvények támadtak s minden kihúzásnál olyan hang keletkezett, mint amikor a dugót húzzák ki az üvegből. Hallottam már ezeket a hangokat csendes nyári éjszakákon, mikor az öreg halászok szerint a nagy harcsák csámcsognak a víz tetején. Ördöngős ügyességgel dolgozott Berek bácsi. Kuttyogatott s közben hol süllyesztette, hol emelte, rövidebbre, hosszabbra engedte a zsineget, no meg káromkodott, hogy az ördögök is kezdték befogni a fülüket. Ezután eleveztem még egy kis öbölhöz, ahol egy vén égerfa feküdt a vízben s egy nagy partomláshoz, de sajnos eredmény nélkül. Mindig szívesen mentem Berek bácsival kuttyogatni, bár tapasztalatom szerint a kuttyogatás sokkal inkább szerencse dolga, mint a többi horgász- és halászmód.

De most rátérek arra a nagyharcsára, melynek fogása örökké emlékezetemben marad. Mikor a ladikba ültünk, sötétedni kezdett s Báta felől az ég alján komor felhők gyülekeztek. Most mindjárt a feketeerdei partomláshoz evezünk – szólt Berek bácsi – mert láttam én ott tegnapelőtt este pipálni egy nagy harcsát, azatyaúr… volt az akkora kedves öcsém, mint egy borjú. – Én csak mosolyogtam, mire a káromkodások özönét zúdította rám. Vihar előtti csend volt, levél sem rezdült, csak a víz csobogott halkan. Kutty-kutty – szólt a kuttyogató s hirtelen látom, hogy Berek bácsi kezében megfeszül a zsineg. Az öreg még rántott rajta egyet, aztán elengedte. A ladik fenekén a zsineg szaladni kezdett s aztán érzem ám, hogy gyorsul a ladik s a nagy hal vontatni kezd bennünket a vízfolyással szemben. Ekkor tört ki a zivatar. A szél végigsepert a Dunán s a kis hullámok fejére fehér tajtékot rakott. Villámlott és dörgött, szakadt az eső, Berek bácsi káromkodott, boszorkányok éjszakája támadt s a nagy hal fáradhatatlanul vonszolt bennünket. Már egy órája tarthatott, mikor az egyik kanyarban feltűnt a kivilágított pesti gőzös, ha jól emlékszem a Visegrád. Ott haladt el mellettünk alig 50 méterre. Akkor már elvonulóban volt a vihar s egy felhő mögül pár pillanatra kileskelődött a hold. Jól emlékszem arra a matrózra, ki egy lámpa alatt állott s bámult bennünket. Vajjon mit gondolhatott, látva a magános csónakot, rajta a két összegémberedett alakkal, amint magában halad szemben a sodrással? Nem csodálom, hogy ugyancsak hányta magára a kereszteket. Arra már nem emlékszem, hogy mennyi ideig jártuk így a Dunát hol le, hol fel, míg végre megcsendesedett fuvarosunk s Berek bácsi kezdte beszedni a zsineget. A nagy harcsa halálra fáradhatott, mert mikor a ladik mellé vonszoltuk, fehér hasát mutatta. Vágóhorog segítségével s egyesült erővel nagy nehezen sikerült a ladikba emelnünk. Mivel reggel korán vissza kellett térnem Szekszárdra, a lemérésnél nem lehettem jelen, de Berek bácsi égre földre esküdözött, hogy többet nyomott 80 kg-nál.

Éppen amikor ezt a kis emlékezésemet befejeztem, érkezett a „Magyar Horgász” várvavárt száma. Jakus Kálmán kedves horgásztársam  „A harcsafárasztásról” pompás cikkének elolvasása után eszmélek csak arra, hogy fent leírt kuttyogató élményünk könnyen félre sikerülhetett volna főleg abban a szakaszában, mikor a nagy harcsa a közeledő gőzös melett vontatott el. Szerencsére megvédett bennünket közös erővel, engem az őrangyalom,a „gonosz” Berek bácsit meg az ördög. Csak az a szegény harcsa fizetett rá, mert neki már nem jutott védelmező, sem angyal, sem ördög.

 

(A)