2016. május 7., szombat

Idén tizenkettedszer

Nem tudom, ki, hogy van vele, de amikor a halak napokra, hetekre megmakacsolják magukat, mindenféle gondolatok vernek tanyát a fejemben. Ezek a gondolatok ugyan legfőképp a pénztárcámat veszélyeztetik, de okoznak álmatlan órákat is. A legszerencsésebb akkor vagyok, ha csak egy-egy újabb légyen töröm a fejem. Mára már annyi légykötő kacatot sikerült begyűjtenem, hogy nem fog ki rajtam a legkacifántosabb légy sem. Ráadásul a legyeim között tavaly ősszel és most, tavasszal nagyon komoly látszámleépítést vittem végbe, és ehhez szigorúan tartom is magam.



Nehezebb a helyzetem, ha ezek utálatos gondolatok másfele tekergetik a fejem. Mondjuk egy Wheatley doboz irányába. Vagy, ahogyan most is, egy újabb bot felé. Egy lassabb, kevésbé előke szaggató felé. Hogy minek, azt magam sem tudom, mert a mostani botom éppen megfelel ennek a célnak. Hála Istennek, az utolsó percben a szerencse megint a segítségemre sietett. A botot ugyan kinéztem, incselkedtünk is egymással (főleg a bot velem) a képernyő két oldalán. Már éppen elhatároztam magam, hogy a nejem elé perdülök és hősiesen bejelentem: kellene vennem egy új botot. Nem, kedves kollégák, semmilyen, a fejemhez továbbított vad dologra ne tessenek gondolni, Évi soha nem tudná azt mondani, hogy ne vegyem meg. Ez a baj. Éppen így lett volna most is, amikor...



Ha jól számoltam, ma hajnalban tizenkettedszer lódultam idén horgászni a Dunára. Eddig igen siralmas eredménnyel, de ahogy olvastam, máshol sem volt valami rózsás a helyzet. A mai reggel is ezzel az érzéssel indultam egyik kedvenc helyemre, így aztán én lepődtem meg a legjobban, amikor rablásokra lettem figyelmes.
Gyorsan Nyugodtan felszereltem, hogy minden csomó a megfelelő helyre kerüljön (huszas előkével horgászom, a kicsi legyek miatt), majd irány a víz. Még az első, igen vehemensen kapó (majd leakadó) balinnál is jobban meglepődtem, amikor megrándult a kezemben a bot. Ilyet! Végre éledezik a víz! A második, szákba is terelt hal pedig parádés, pisztrángot megszégyenítő ugrással csípte el a legyet. Egyébként egész reggel az Aspius Orange muzsikált, gondolom azért, mert egy kicsit koszos volt a víz.



A harmadik még vehemensebben kapott, szinte hallottam fogaim csikorgását: na, most szakad az előke! Nem szakadt.



Később Leslie kolléga is megérkezett (köszi a képeket!), Ő is fogott máshol kettőt, wobblerral.
Jó kis reggel volt, sajnáltam, hogy sátrat kellett bontanom, de a piacon még várt rám egy helyes, tizenöt kilós krumplis zsák...


2016. április 29., péntek

Hoppá!

Reggeli karikakeszegezés közben sikerült elkapnom ezt a kocsmai verekedőt. 8-as White Moth-ra kapott a térdig se érő vízben úgy, akár egy lassított felvétel. Öröm volt nézni!




2016. február 28., vasárnap

Segítség kellene!

Valaki meg tudná mondani, ezt a megoldást hogyan kell a nadrágszíjhoz erősíteni? Egy gumicsizma végén fityeg...





Köszönöm a segítséget!

2016. február 17., szerda

Aspius Orange



Partridge and Orange-ként kezdte, lett belőle Orange March Brown, végül számtalan metamorfózis után Aspius Orange. Ha egyetlen legyet vihetnék magammal horgászataimra, aligha nem ez lenne az.

Pedig nem is olyan régen még a bizalmam is igen megingott ezzel a léggyel. Mert hiába dobtam a halaknak, ügyet sem vetettek rá. Már az is megfordult a fejemben, esetleg a dobozomból is száműzöm az összes munkakerülőt. De aztán győzött a jobbik eszem. Nem tettem meg, nem leltek moly halált.



Ezután meg? Tavaly szinte a teljes őszt ezzel a léggyel horgásztam végig. Ha a többit cserélgettem is, az egyik előkén mindig ilyen fityegett. Meg fogta a halat.
Tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor a régi Magyar Horgászokat olvasgattam, megakadt a szemem dr Mihálkovits Szilárd balinlégy naptárán. Itt sok más, gyanúsan laikus módon összeválogatott léggyel együtt szerepelt a Partridge and Orange. Akkor még azt hittem, ez egy olyan légy, egy kis narancssárga selyem, egy kis fogolytoll és készen is van. Ma már tudom, ez óriási tévedés! Mert nem mindegy az a narancssárga! A Pearsall angol cégnek volt egy Orange 6A-s selyemcérnája, ez volt a test. Ez pedig elázva mutatott mindenféle színt, csak narancssárgát nem. Szerették is a műlegyeket készítők! Ezt az Orange 6A-st természetesen már nem gyártják.
De micsoda szerencse, hogy ebben a tévhitben éltem! Így aztán a tudatlanok vidámságával tekertem fel fluoreszkáló narancs cérnámat a horog szárára. Elé gallérnak fogoly került, majd miután ez nagyon sérülékenynek tűnt, megerősítettem egy kis barna tyúkkal. Azt vettem észre, ez a fogósságán semmit nem változtat.
Nosza, szárnyat is neki! Keresnem kellett valami barnásat, amit végül a fácánkakas farok tollán találtam meg. Egész helyes kis légy lett belőle.

               
Egy az elsők közül

Időközben a fogoly végleg lemaradt, sikerült fácántyúk szárny tollat szereznem, a narancssárga cérnát meg leváltotta a Danville testanyaga. Ebből aztán vettem is annyit, még magamat is körbe tekerhetem vele.
Végül faroknak az aranyfácán tollát használom. Azt a narancssárga-feketét.
Most látom csak, mennyi fácán megfordul ezen a kis légyen!
Amikor elkezdtem ezzel a léggyel horgászni, valóságos forradalmat csinált. Víz alatti rebelliót. Fogta a balint egész szépen. Fogott hajnalban, napközben és este. Koszos vízben és tisztában. Fogott a kövek mögül, eszeveszett sodrásból, még az ismerősöm nadrágszára mellől is.


                                                  Balin a gatyaszár mellől


Remekelt az Ipolyon, a Garamon, még a Tiszán is. Ráadásul nem elégedett meg a balinokkal az istenadta! Domolykók, jászok is elkapták a víz alatt úszó narancssárga micsodát. Sőt, még a sügér sem vetette meg! Ezért nem is értem, mi ütött belé két évvel ezelőtt. Amikor makacskodni kezdett. Amikor hajszál híja, kiadtam az útját.





Ezért csak őszinte lélekkel remélni merem, a jövőben is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Mert ma már nagyon jó sniccereket kapni.

Horog: 6-12-es méretű, nedves légyhez
Cérna: testnél fehér, fejnél fekete
Farok: aranyfácán
Test: narancssárga floss
Borda. ezüst drót
Gallér: barna tyúk
Szárny: fácántyúk szárnytoll (secondary)


2015. december 7., hétfő

Díj

Most olvastam a Suszterbogár blogon, hogy a 2015-ös év díjazottja lettem. Hálásan köszönöm! De pont most, amikor a blogom mélyrepülésben van? Sajnos az írások sokszor összecsapottak, minden különösebb tartalom nélkül. Nincsen sok időm...
Sajnos Szerencsére, mondom, mert mostantól még ennyi időm sem lesz, "túráim" néhány kilométernyire folynak majd. Szerencsére, mert ma délelőtt megszületett az én gyönyörű második kislányom, Virág.:) Így örülök, ha majd egyszer-kétszer a műlegyes bot közelébe jutok. Jó, ha lesz egy-két beírás a következő évben.
Szóval nagyon köszönöm a díjat, de abban azért segíthetne valaki, hogy hogyan kell azt a fényképet kitenni a főoldalra...:))

2015. október 22., csütörtök

Egyszer toll, hol nem toll




Perceken belül este hét óra. A szivarfüsttől nem látni, a hangzavartól nem hallani semmit. Ideges arcok mindenütt. Aztán lassan elcsendesedik minden. Még az a gyanús, félszemű ipse is összegombolta kabátját: bezárta az irodát. Ma már nincs több fogadás.
Kongatás jelzi: elérkezett az idő. A terem közepén, egy harminckét gyertyás csillár alatt, két ember gugol. Az egyik kezében Jack, London réme, a másikéban Ruddy, a fiatal liverpooli feltörekvő.
A füst még mindig gomolyog, de már mindenki feszült némaságban vár.
A két ember most lassan leengedi a csatázókat, és a két ellenfél farkasszemet néz egymással. Majd kimért léptekkel elindulnak egymás felé.
Kezdetét veszi a kakasviadal.
A két állat hirtelen egyetlen tollgombóccá válik. Ütik-vágják egymást, ahol érik. Csőrükkel egymás fején kopognak, lábukkal irgalmatlanul rúgják egymást begyen. A nézőtér egyetlen felbőszült csordaként üvölt be a csatatérre. Mindenki biztatja pénztárcájának reménybeli dagasztóját. Eltelik tíz perc, eltelik félóra. Aztán a csata végére hamarosan pont kerül.
A suhanc liverpooli küzdő tátott csőrrel, szétnyitott szárnyakkal fekszik a földön. Ellenfele odaballag és még egy utolsót húz a fejére hegyes csőrével, majd betessékelik kvártélyába. A nézők – ki vidáman, ki lógó orral – lassan szétszélednek. A teremre sötét és csend borul.
De nicsak! Egy alak settenkedik most be! Még cilinderjének sziluettje is jól kivehető. A terem közepénél megáll, zsebében kotorász. Majd motoszkál egy kicsit, gyertyát gyújt. Letérdel, és a hangya szorgalmával bogarássza át a földet. Néha megáll, egy újságot halász elő a zsebéből, gondosan beletesz valamit. Ha most valaki feléje világítana, egy boldogságtól virító ábrázatot láthatna. Hogyisne! A viadal elhagyott színpadán hamisítatlan blue dun tollakat talált. Nem is egyet, mindjárt hét darabot!



Valahogy így képzelem el, hogyan folyhatott a kakastollak beszerzése egy műlégykészítőnek, valamikor az 1800-as évek elején. Magának a tollnak ezt a praktikus begyűjtési módját persze nem én találtam ki. Olvastam. Bizony, abban az időben féltett kincs volt egy-egy szebb és főként megfelelő toll. A horgászboltokban nem lehetett kapni, falun pedig nem várták meg, mire egy-egy kakas tolla „beérik”.
Miért is írok a kakasok tolláról? Mert számomra ezek a tollak a legkedvesebbek ( és persze életük párjaié,a tyúkoké), legfelhasználhatóbbak, ha műlegyet szeretnék csinálni. Valóságos szimbóluma a műlégy készítésének. Kellően fényes, kellően jól úszik. Formázhatok vele szárnyat, lábat, farkat. Színezhetem, de meghagyhatom eredeti csillogásában is. Használhatom palmer legyekhez és megvágva pl.a Blue Bottle légyhez. Könnyen beszerezhető, semmi egzotikus nincs benne.
A kakas tollának használata tulajdonképpen egy idős a műléggyel. Már a Aelianus által leírt makedóniai „streamer” is egy darab gyapjúból és egy vörös kakastollból állt.
Így aztán nem csoda, ha a vénebb kappanok a világ négy égtája felé szaladtak, ha meghallották Juliana Berners apácaruhájának suhogását vagy Charles Cotton csatos csizmájának kopogását. De nem jártak jobban Erdély pisztrángos patakjai mellett élő kollégáik sem. Ha nem szedték elég gyorsan a lábukat, egy-kettőre tollas horog lett belőlük. Komisz világ volt ez már akkor is.

   
                                                Erdélyi tollas horog


Az első, igazán értékelhető leletet Bainbridge könyvében találtam (Geo C Bainbridge: The Fly Fisher’s Guide 1816). Ő már megnevezte az évnek azt a szakát – karácsony környékét - , amikor a kakas tolla mentes minden kellemetlen anyagtól, főleg ami a tollak tövében van. Ekkor a legjobb kitépni a kakasból. Már ha hagyja…
Legnehezebb feladatnak egy igazi „dun” kakas (vagy tyúk) beszerzését tartotta, legyen az akár világos, akár sötét. Bár ez utóbbit még a nehéz beszerezhetőségnél is az első helyre sorolta. Ugyanilyen macerás az un. badger (kívül fehéres, középen fekete sávval) toll begyűjtése, de a feketét nagyon mindennapinak tartotta. Megemlítette, egy igazi dun kakas beszerzése a legtökéletesebb, mivel ennek a tolla május környékén grizzly színezetű, de karácsonyra szürke lesz.
Nagyon érdekes, Halford, az ortodox száraz legyes iskola megalapítója már oldalakon keresztül elmélkedik a kakastollról. Ahogyan ő írta: „Kétségtelen, a kakas tolla az egyik legfontosabb kelléke a műlégynek, de a jelen pillanatban (1886-ban járunk) a legnehezebben beszerezhető is.” Nagy vonalakban megismételi Bainbridge megfigyeléseit, annyit azonban még hozzátesz, a legjobb a kilenc hónapos-két éves kakasok tolla.
A XX. században sem volt könnyebb beszerezni egy jobb nyúzatot. Nem volt elég, hogy egy természetes dun vagy badger színezetű toll kincsnek számított, de a tollak festése is macerás volt, mert a fehér kakasok sem teremtek minden bokor alatt. Ha ehhez még egy baromfi pestis is társult, a helyzet hasonlóvá vált a háromszáz évvel előttinek.
Ezek a tollak a megbecsülés mellett, vagy éppen jeleként, még becenevet is kaptak. Mert senki se gondolja, hogy egy vérbeli műlegyes lebarnázta a Red Game-t vagy leszürkézte a Blue Dunt. Minden tollnak volt megfelelő neve. A legfontosabbakat most leírom, egy beavatottnak már talán természetes, de egy éppen most kezdőnek nem. Ráadásul még ötletesek is.
Grizzle, magyarul kendermagos
Furnace, ami kemencét jelent, kívül barna színű, belül fekete sávval
Cree, kicsit barna, kicsit grizzle, kicsit ginger
Badger, borz, kívül fehér/fehéres, néha a szegmensek teteje is
Coch-Y-Bondhu, akár a furnace, csaka szegmensek teteje is feketék
Greenwell, belül fekete,kívül gyömbér színű
Blue Dun, palaszürke
Iron Blue Dun, nagyon sötét palaszürke
Dun, akár az egér
Honey Dun, mézszín
Rusty Dun, rozsdás színű

Na, és persze az alapok: fekete, fehér, gyömbér, stb.




Ilyen színekből válogathatott az elmúlt évszázadok műlegyes horgásza, persze csak akkor, ha egy kis szerencséje is volt.
Mára azonban már ez is rezolválódni látszik. Miután az ember elkezdte Istennek képzelni magát, akár a kakasok génkezelésével is olyan tollakhoz juthat a műlegyes horgász, amilyenhez akar, illetve amilyet a pénztárcája megenged. Ki gondolná, ez sem valami új keletű dolog. Már az 1800-as évek közepén is kísérleteztek különböző keresztezésekkel, a XX. század elejéről pedig érdemes megemlíteni dr Baigentet, aki megpróbált kimondottan blue dun kakasokat „előállítani”. Manapság pedig…? 
Ezekkel az újkori génkezelt tollakkal a természetellenességük mellett csak annyi baj van, hogy a madarakat fiatalon vágják le, ezért, bár a tollak kétaraszosak, minőségük nem a legjobb.
 Azért nincs minden veszve! Például Franciaországban még létezik olyan farm, ahol kimondottan a műlegyes horgászok részére tenyésztenek kakasokat. Ez eddig megegyezik a génkezeltekkel. De!, ezek a kakasok természetes halállal távoznak kapirgálni az örök szemétdombokra. Nem nyúzataikkal, hanem kihullatott tollaikkal járulnak a műlegyes horgászok sikereihez. 8-12 évesek, így a legjobb korban vannak, például egy Blue Upright alapanyagának.

                                        
                                  Francia tollak. Természetesen dunok

Végül néhány szó a magyar kakasok tolláról. Mindig örülök, ha valamelyik ismerősöm meglep egy kakas vagy tyúkfejjel. Hangozzék ez bármilyen groteszkül is. Nagyon szeretem elkészíteni magam a nyúzatot, várni az időt, mire rendesen kiszárad. Nagyon szeretek ilyen "magyaros" legyeket készíteni, az ilyen tollak éppen olyan jól megállják a helyüket, mint külföldi kollégáik.


                                Magyar nyúzatok, tökéletesen megfelelnek

Utolsó mondatként pedig annyit, mielőtt nagyvonalúan a szemétbe söpörne valaki egy véletlenül kitépett kakastollat, okvetlen olvassa el a fentebbi sorokat, talán okul elődeinek kálváriájából és mégis csak visszarakja a nyúzat mellé.


2015. október 11., vasárnap

Hegymenetben

Ma reggel csíptem el az egyetlen magyar lapátkerekes hajót, a gróf Széchenyit (ex-Stadt Passau). Vácnál járt, hegymenetben. 1940-ben épült, de nem látszik rajta.
Egy pillanatra a képzeletem a fedélzeten termett, ahol hölgyek és urak beszélgetnek, sétálnak napernyők alatt. Néha egyikük-másikuk lornyont emel a szeméhez, hogy megnézze, merre is jár a hajó. A háttérből pedig egy gramofon tölcséréből Kalmár Pál hangját hozza a dunai szellő.
Aztán megráztam magam, eltettem a fényképezőt és elindultam haza, mert várt a család a reggelivel...