2013. október 8., kedd

Még mindig október

Ahogyan Ti sem, úgy magam sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra klaviatúrát fogok. Történt pedig, ma délután hazafelé menet beugrottam anyósomhoz. Neki sóhajtoztam, ilyenkor a legjobb lenne  Dunánál. - Akkor miért nem mész? - kérdezte. Tényleg, miért nem?
Így aztán amilyen gyorsan csak lehetett, gúnyát cseréltem, és úgy negyed óra múlva már a gyűrűkbe fűztem a zsinórt. Rablás egy darab sem volt, de ez most nem is érdekelt. Már a biciklivel is lassan mentem, szép komótosan. Hirschfeld Sándor, a múlt század egyik legnagyobb erdélyi műlegyese mondta/írta egy Sporthorgász újságban, valamikor 1940-41 körül, nem szabad sem irígynek, sem telhetetlennek lenni. Amit ott Fönn elrendeltek mára, az úgyis csak a tiéd lesz. Nem pontosan idéztem, de a lényeg ez volt.
Na, már megint elcsavarogtam a sorok között, aminek kizárólag az az oka, hogy nem volt egy fia kapásom se'. De mondtam, most ez nem számít. Élvezem a napsütést, a dobálást, szóval jól megvoltam. Közben kipróbáltam egy kék-fehér Thunder Creeket, ami Lezli kedvence, és amivel nekem még soha egy fia halat sem sikerült fogni. Ez történt most is, le is léptettem az előkéről, aztán a néni varrta kalap szélén egyensúlyozta végig az egész délutánt.
Hal továbbra sem jelentkezett, viszont jött hegymenetben a régen látott ms Tisza egy bárkával, meg egy barom nagy szállodahajó, barom nagy sebességgel. De aztán utánuk is elcsitult a víz. Hal még mindig semmi.
Egy végighorgászott kör után pedig kifelé menet a vízből mindenhonnan férfivalagak vicsorítottak rám.





 Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem eléggé gyomorfordító látvány Géza bá aszott segge, arról nem is beszélve, sok biciklis ott áll meg pihenni a gyerekeivel.
Hagyom is ezt sok ocsmányságot, helyette inkább fogok egy balint.




 Természetesen a már ismert 10-es Spuddlerrel. Nem olyan nagyot, mint szombaton, de ez nem is lényeg. Október van, nyugalom van, boldogság van.
Gyönyörködjetek ebben a dunai szépségben, én pedig emelve újdonsült kalapomat, ilyen békességes őszt kívánok Mindnyájótoknak!
Szevasztok!

2013. október 5., szombat

Október 5-én, valamikor délután

Beszélhettek nekem nagyképűségről, de amikor ma reggel már száz százalékká vált a délutáni pecám, valahogy éreztem a nap tökéletes kimenetelét. Semmi kínai meg mittom én, milyen filozófiai megérzés, csak valahogy benne volt a levegőben. Talán a Duna partján töltött harmincöt évnek tulajdonítható.
A délelőttöt kislányom társaságában töltöttem, megnéztük a kompnál a kacsákat ( az egyik szemem végig beljebb pásztázta a vizet, hátha látok egy gyanús burványt - de semmi), bebarangoltuk a város mozgalmasabb részeit, viszont most az egyszer nagyon vártam a hazaérkezést.
Mindenféle teendők után, kb. háromnegyed egykor már vígan karikáztam az egyik kedves helyemre. Itt ugyanis még októberben sem meglepő a balinfogás.
Odaértemkor már ott ült egy meglehetősen őrült ex-kollégám - még a 13 fokos Dunában megmártózik - ebben a 12 fokosban ugyan nem, de félmeztelen süttette a hasát, egy Népszavával a kezében (sic!). Azt mondta, itt aztán semmiféle hal nem csapkodott, amióta itt van. Amint ezzel a mondatával végzett, gyönyörű rablás zavarta meg a csendet, majd egy-két perc múlva megint szétugrottak a kishalak.
Ojjé! Azonnal a hátizsákom mélyén kezdtem el kotorászni, az orsó meg a legyek után. Nem csoda, hiszen egész szeptemberben csak ezt a parányi balint sikerült horogra kapnom.



 Pokoli egy hónap volt, két príma áradással. Amúgy is rengeteg kitartásra van szükség mifelénk egy-egy legyes balinért, de ez a szezon igen próbára tette ezt a mesebeli tulajdonságot.
Most viszont, éjszakai fagyok mellett, még itt vannak a kishalak és velük együtt kedvenceim. Úgyhogy nyavajgásnak vége, kezdődjön a horgászat!
Elsőként egy régi-új kedvencemet próbáltam, egy fehér Zonker Muddlert. Erre semmi, így aztán csere. Lesúlyozott sztrímer volt porondon. Minden eredmény nélkül. Talán egy fekete/narancssárga zonker? Nem, ezt magam sem gondolhattam komolyan. Ezért aztán a fenekeszegek is így tettek.
Mikor a fehér Thunder Creeket is levágtam az előkéről, újból a legyes dobozomhoz kellett fordulnom. Hohó! A tizes Spuddler! Gyere csak, komám! Biztosan emlékeztek rá, az ikertestvére már bizonyított . A léggyel együtt előkét is cseréltem, huszas Cralussora. Na gyerünk!
Újra végigszűrtem a már átfésült pályát, majd szépen lejjebb araszoltam, és néhány dobás után egy ütés, egy fekete árnyék kivágódik vagy hatvan centit a vízből, oszt iszkiri! Alig tudtam adagolni a zsinórt, úgy söpört. Gondolom a 12 fokos víz volt benne a ludas, de percekig semmit nem láttam a halból, csak rángatta a zsinórt jobbra-balra. Már az is megfordult a fejemben, talán egy kósza márna trafálta el a legyet. Szerencsére nem.
Végül azért csak sikerült a szákhoz szelídítenem, amikor pedig megláttam a jellegzetes periszkóp uszonyt, fellélegeztem. Balin. A híres Paripakeszeg. Nagy P-vel.
Valahogy bekinlódtam a szákba, aztán ki vele, két fotó erejéig.
Az elsőn olyan szépen csillogott az orsótartó, hogy nem volt szivem nem megosztani Veletek.



Most filozofálgathatnék egyet az árnyékról és a fényről, ehelyett inkább egy másik képet is mutatok a gyönyörű fogásról.



Nagy felelőtlenség és udvariatlanság lenne részemről, ha a tett elkövetőjéről, a siker kulcsáról nem közölnék egy fényképet. A napsugár itt is megcsillan.



Valahonnan az utolsó kő mögül jött.



Íme, ilyen egy modern magyar náci műlegyes felszerelése:




Magyar hátizsák, a legkézművesebb angol exkluziv táskára sem cserélném el, magyar kalap - egy néni varrja őket és árulja a vásárokban, egyetlen Barbour kalapra sem cserélném el, végül egy igazi magyar fejesgörbe bicska, mert már ezer éve tudjuk: Magyar hátba magyar kést! Na, ezt aztán végképp oda nem adnám a legherbercebb martíniért sem! Summa summarum, nagyon gyönyörű délután van mögöttem, kiváltképp azért, mert a horgászat után a famíliámmal útrakeltünk, hogy Emesének, a kislányomnak, téli cipőt vegyünk. Ez is hihetetlen gyorsan ment, hála Istennek!