2015. december 7., hétfő

Díj

Most olvastam a Suszterbogár blogon, hogy a 2015-ös év díjazottja lettem. Hálásan köszönöm! De pont most, amikor a blogom mélyrepülésben van? Sajnos az írások sokszor összecsapottak, minden különösebb tartalom nélkül. Nincsen sok időm...
Sajnos Szerencsére, mondom, mert mostantól még ennyi időm sem lesz, "túráim" néhány kilométernyire folynak majd. Szerencsére, mert ma délelőtt megszületett az én gyönyörű második kislányom, Virág.:) Így örülök, ha majd egyszer-kétszer a műlegyes bot közelébe jutok. Jó, ha lesz egy-két beírás a következő évben.
Szóval nagyon köszönöm a díjat, de abban azért segíthetne valaki, hogy hogyan kell azt a fényképet kitenni a főoldalra...:))

2015. október 22., csütörtök

Egyszer toll, hol nem toll




Perceken belül este hét óra. A szivarfüsttől nem látni, a hangzavartól nem hallani semmit. Ideges arcok mindenütt. Aztán lassan elcsendesedik minden. Még az a gyanús, félszemű ipse is összegombolta kabátját: bezárta az irodát. Ma már nincs több fogadás.
Kongatás jelzi: elérkezett az idő. A terem közepén, egy harminckét gyertyás csillár alatt, két ember gugol. Az egyik kezében Jack, London réme, a másikéban Ruddy, a fiatal liverpooli feltörekvő.
A füst még mindig gomolyog, de már mindenki feszült némaságban vár.
A két ember most lassan leengedi a csatázókat, és a két ellenfél farkasszemet néz egymással. Majd kimért léptekkel elindulnak egymás felé.
Kezdetét veszi a kakasviadal.
A két állat hirtelen egyetlen tollgombóccá válik. Ütik-vágják egymást, ahol érik. Csőrükkel egymás fején kopognak, lábukkal irgalmatlanul rúgják egymást begyen. A nézőtér egyetlen felbőszült csordaként üvölt be a csatatérre. Mindenki biztatja pénztárcájának reménybeli dagasztóját. Eltelik tíz perc, eltelik félóra. Aztán a csata végére hamarosan pont kerül.
A suhanc liverpooli küzdő tátott csőrrel, szétnyitott szárnyakkal fekszik a földön. Ellenfele odaballag és még egy utolsót húz a fejére hegyes csőrével, majd betessékelik kvártélyába. A nézők – ki vidáman, ki lógó orral – lassan szétszélednek. A teremre sötét és csend borul.
De nicsak! Egy alak settenkedik most be! Még cilinderjének sziluettje is jól kivehető. A terem közepénél megáll, zsebében kotorász. Majd motoszkál egy kicsit, gyertyát gyújt. Letérdel, és a hangya szorgalmával bogarássza át a földet. Néha megáll, egy újságot halász elő a zsebéből, gondosan beletesz valamit. Ha most valaki feléje világítana, egy boldogságtól virító ábrázatot láthatna. Hogyisne! A viadal elhagyott színpadán hamisítatlan blue dun tollakat talált. Nem is egyet, mindjárt hét darabot!



Valahogy így képzelem el, hogyan folyhatott a kakastollak beszerzése egy műlégykészítőnek, valamikor az 1800-as évek elején. Magának a tollnak ezt a praktikus begyűjtési módját persze nem én találtam ki. Olvastam. Bizony, abban az időben féltett kincs volt egy-egy szebb és főként megfelelő toll. A horgászboltokban nem lehetett kapni, falun pedig nem várták meg, mire egy-egy kakas tolla „beérik”.
Miért is írok a kakasok tolláról? Mert számomra ezek a tollak a legkedvesebbek ( és persze életük párjaié,a tyúkoké), legfelhasználhatóbbak, ha műlegyet szeretnék csinálni. Valóságos szimbóluma a műlégy készítésének. Kellően fényes, kellően jól úszik. Formázhatok vele szárnyat, lábat, farkat. Színezhetem, de meghagyhatom eredeti csillogásában is. Használhatom palmer legyekhez és megvágva pl.a Blue Bottle légyhez. Könnyen beszerezhető, semmi egzotikus nincs benne.
A kakas tollának használata tulajdonképpen egy idős a műléggyel. Már a Aelianus által leírt makedóniai „streamer” is egy darab gyapjúból és egy vörös kakastollból állt.
Így aztán nem csoda, ha a vénebb kappanok a világ négy égtája felé szaladtak, ha meghallották Juliana Berners apácaruhájának suhogását vagy Charles Cotton csatos csizmájának kopogását. De nem jártak jobban Erdély pisztrángos patakjai mellett élő kollégáik sem. Ha nem szedték elég gyorsan a lábukat, egy-kettőre tollas horog lett belőlük. Komisz világ volt ez már akkor is.

   
                                                Erdélyi tollas horog


Az első, igazán értékelhető leletet Bainbridge könyvében találtam (Geo C Bainbridge: The Fly Fisher’s Guide 1816). Ő már megnevezte az évnek azt a szakát – karácsony környékét - , amikor a kakas tolla mentes minden kellemetlen anyagtól, főleg ami a tollak tövében van. Ekkor a legjobb kitépni a kakasból. Már ha hagyja…
Legnehezebb feladatnak egy igazi „dun” kakas (vagy tyúk) beszerzését tartotta, legyen az akár világos, akár sötét. Bár ez utóbbit még a nehéz beszerezhetőségnél is az első helyre sorolta. Ugyanilyen macerás az un. badger (kívül fehéres, középen fekete sávval) toll begyűjtése, de a feketét nagyon mindennapinak tartotta. Megemlítette, egy igazi dun kakas beszerzése a legtökéletesebb, mivel ennek a tolla május környékén grizzly színezetű, de karácsonyra szürke lesz.
Nagyon érdekes, Halford, az ortodox száraz legyes iskola megalapítója már oldalakon keresztül elmélkedik a kakastollról. Ahogyan ő írta: „Kétségtelen, a kakas tolla az egyik legfontosabb kelléke a műlégynek, de a jelen pillanatban (1886-ban járunk) a legnehezebben beszerezhető is.” Nagy vonalakban megismételi Bainbridge megfigyeléseit, annyit azonban még hozzátesz, a legjobb a kilenc hónapos-két éves kakasok tolla.
A XX. században sem volt könnyebb beszerezni egy jobb nyúzatot. Nem volt elég, hogy egy természetes dun vagy badger színezetű toll kincsnek számított, de a tollak festése is macerás volt, mert a fehér kakasok sem teremtek minden bokor alatt. Ha ehhez még egy baromfi pestis is társult, a helyzet hasonlóvá vált a háromszáz évvel előttinek.
Ezek a tollak a megbecsülés mellett, vagy éppen jeleként, még becenevet is kaptak. Mert senki se gondolja, hogy egy vérbeli műlegyes lebarnázta a Red Game-t vagy leszürkézte a Blue Dunt. Minden tollnak volt megfelelő neve. A legfontosabbakat most leírom, egy beavatottnak már talán természetes, de egy éppen most kezdőnek nem. Ráadásul még ötletesek is.
Grizzle, magyarul kendermagos
Furnace, ami kemencét jelent, kívül barna színű, belül fekete sávval
Cree, kicsit barna, kicsit grizzle, kicsit ginger
Badger, borz, kívül fehér/fehéres, néha a szegmensek teteje is
Coch-Y-Bondhu, akár a furnace, csaka szegmensek teteje is feketék
Greenwell, belül fekete,kívül gyömbér színű
Blue Dun, palaszürke
Iron Blue Dun, nagyon sötét palaszürke
Dun, akár az egér
Honey Dun, mézszín
Rusty Dun, rozsdás színű

Na, és persze az alapok: fekete, fehér, gyömbér, stb.




Ilyen színekből válogathatott az elmúlt évszázadok műlegyes horgásza, persze csak akkor, ha egy kis szerencséje is volt.
Mára azonban már ez is rezolválódni látszik. Miután az ember elkezdte Istennek képzelni magát, akár a kakasok génkezelésével is olyan tollakhoz juthat a műlegyes horgász, amilyenhez akar, illetve amilyet a pénztárcája megenged. Ki gondolná, ez sem valami új keletű dolog. Már az 1800-as évek közepén is kísérleteztek különböző keresztezésekkel, a XX. század elejéről pedig érdemes megemlíteni dr Baigentet, aki megpróbált kimondottan blue dun kakasokat „előállítani”. Manapság pedig…? 
Ezekkel az újkori génkezelt tollakkal a természetellenességük mellett csak annyi baj van, hogy a madarakat fiatalon vágják le, ezért, bár a tollak kétaraszosak, minőségük nem a legjobb.
 Azért nincs minden veszve! Például Franciaországban még létezik olyan farm, ahol kimondottan a műlegyes horgászok részére tenyésztenek kakasokat. Ez eddig megegyezik a génkezeltekkel. De!, ezek a kakasok természetes halállal távoznak kapirgálni az örök szemétdombokra. Nem nyúzataikkal, hanem kihullatott tollaikkal járulnak a műlegyes horgászok sikereihez. 8-12 évesek, így a legjobb korban vannak, például egy Blue Upright alapanyagának.

                                        
                                  Francia tollak. Természetesen dunok

Végül néhány szó a magyar kakasok tolláról. Mindig örülök, ha valamelyik ismerősöm meglep egy kakas vagy tyúkfejjel. Hangozzék ez bármilyen groteszkül is. Nagyon szeretem elkészíteni magam a nyúzatot, várni az időt, mire rendesen kiszárad. Nagyon szeretek ilyen "magyaros" legyeket készíteni, az ilyen tollak éppen olyan jól megállják a helyüket, mint külföldi kollégáik.


                                Magyar nyúzatok, tökéletesen megfelelnek

Utolsó mondatként pedig annyit, mielőtt nagyvonalúan a szemétbe söpörne valaki egy véletlenül kitépett kakastollat, okvetlen olvassa el a fentebbi sorokat, talán okul elődeinek kálváriájából és mégis csak visszarakja a nyúzat mellé.


2015. október 11., vasárnap

Hegymenetben

Ma reggel csíptem el az egyetlen magyar lapátkerekes hajót, a gróf Széchenyit (ex-Stadt Passau). Vácnál járt, hegymenetben. 1940-ben épült, de nem látszik rajta.
Egy pillanatra a képzeletem a fedélzeten termett, ahol hölgyek és urak beszélgetnek, sétálnak napernyők alatt. Néha egyikük-másikuk lornyont emel a szeméhez, hogy megnézze, merre is jár a hajó. A háttérből pedig egy gramofon tölcséréből Kalmár Pál hangját hozza a dunai szellő.
Aztán megráztam magam, eltettem a fényképezőt és elindultam haza, mert várt a család a reggelivel...









2015. szeptember 23., szerda

Asztamindenit!

Meg kell mondjam, mostanában ritkán fáradok el a horgászatban. Általában a töredékét jutok le a régi szép idők pecáihoz képest. Most mégis kidőltem estére.Testileg,lelkileg.
Végre sikerült egy kicsit több időt kispórolnom,így aztán kora délután felpattantam a biciklimre és meg sem álltam a kedvenc helyemig.



Nem is értem, miért csodálkoztam azon, hogy nyári hangulat fogadott. Napozók, fürdőzők, kajakosok. A meteorológusoknak ismét sikerült elkalibrálni az előrejelzést. Eső, szél helyett ragyogó napsütés. Az összes felhő kikerülte a napot.

Össze-vissza kóvályogtam a parton a hőségben, míg négy óra felé visszamentem a kiindulási pontra. Első dobásból húztam vissza a legyeket, amikor először egy burvány (első légy), majd egy második (hátsó légy) követte. Valahogy olyan nem balinosnak tűntek, ami végül be is igazolódott.
Egyszerre felszíni forgások jelentek meg egy kb. huszonöt méteres szakaszon. Közéjük dobtam a legyeket, amit hol csak követtek, hol meg is rántották. Akasztani egyet sem tudtam. Végre egy csak a horoghoz ragadt. Akár egy kőfalba akasztottam volna. Sajnos két-három másodperc után lemaradt.
Nem úgy a következő. Kapás, megtartom a botot, újabb kőfal. De ez már elindult. Akár egy gőzmozdony. Alig tudtam megtartani. Na, elhuzakodtunk vagy két-három percet,mire a szákba tudtam terelni. Ilyet! Egy domolykó!






Nem hittem a szememnek! Megnéztem közelebbről,



domolykó ez a javából! 52 cm-es, egy nyolcas narancssárga légyre kapott. Huszas előkén!
Először fel sem fogtam, micsoda szerencse ért! Ettől nagyobbat csak az Ipolyon sikerült fognom (54 cm), vagy tizennégy évvel ezelőtt, de azt ívás után, rengeteg hal közül. Nem dicsekedni való.
De ez a gyönyörűség! Itt a Dunán!
Jött még egy szép jász is,


meg néhány kapás,de mit bántam én!
Ez a hal simán felér egy huszas bikával. Nálam legalább is.

Akiknek mindenképp meg kell köszönnöm:
A Jóistennek,aki ma igen jó kedvében volt,
Becsei Pistinek, a horgászboltosnak, aki rábeszélt a Carbotex zsinórra,
Végül annak a kis, kétmiliméteres karikának,




ami nélkül tuti tépett volna.
Röviden ennyit erről a mai délutánról. Bennem még nem ülepedett le.



Viszlát!

2015. szeptember 6., vasárnap

Three flies man


Ugyan ki ne hallott volna már arról, hogy Wales-ben akad olyan, aki az egész szezonon keresztül, írd és mondd, csak egyféle legyet használ, a Grey Dustert? Ki ne ismerné Richard Threlfaalt (ő a "One fly man"), aki egyetlen léggyel, egy palmerrel horgászott, meglehetőst nagy sikerrel? Senki?
De azt már el kell ismerni, ha csak Coachman van a dobozban, egyátalán nem tűnik tragikusnak a horgászat kimenetele, legyen az ember a Dunán, az Ipolyon, vagy valamelyik felvidéki patakon.
Balgaság lenne azt hinnem, hogy most sokan dőlnek elégedetten hátra: ó, hát már ő is rájött? Ostoba kérdések ezek a javából, itt Magyarországon! Vagy mégsem?



Balin a Garamból

Az idei év nem a legfényesebbre sikerült. Hal alig akadt, L., aki még a végsőkig kitartott, vett egy fényképezőt. Lecserélte a dunai horgászatokra. Én pedig mindenben igyekeztem megtalálni a megoldást. Többek között a legyekben is. Számolatlanul készítettem a mindenféle variációkat. Itt egy kis nyúlszőr, ott egy kis bucktail. Fekete? Fehér? Tegyek hozzá egy kis narancssárgát? Csillogjon? Tekerjek alá ólmot?
Ha ez megvolt, irány az internet. Újabb doboz kellene, amibe pakolhatom a megnövekedett  „állomány"-t! De minek? Valahogy el lehet ezekben is rendezni ezt a sok tollas-szőrös "utolsó esély"-t. Ha ez sikerült, egy átláthatatlan káosszá vált az öreg Wheatley. Csupa bizonytalanság.



Szereti a domolykó...

Majd egy augusztus eleji reggelen...
Azt gondoltam, nem létezik, hogy a régi nedves legyeim már nem működnek! Az igazsághoz tartozik, valahogy fázom ezektől a modern streamerektől. Hiába fogják a halat. Ahogyan Keith Fulser (Thunder Creek), én is inkább egy pörgető boton tudnám elképzelni őket. Egy-két kis nedves légy, vékony előkén. Az igen!



...a jász...

Ezért azon a reggelen megfogadtam, nem teszek fel mást, csak azt a három legyet cserélgetem! A White Moth-t, na meg az én keálmányaimat, a fehér és a narancssárga balinos legyeimet. Két méretben vittem belőlük. 6-ost és 8-ast.



...és a balin

Most vagy okosan tettem, hogy ezzel a három léggyel nem hagytam időt a többi feletti morfondírozásra (ezt az időt inkább a horgászattal töltöttem), vagy a csillagok álltak megfelelően, de végül egy szép jásszal, egy tőle is szebb balinnal - és több kisebbel - zártam a reggelt.
Itt erre mifelénk ezt a három legyet nagyon szereti a balin, a domolykó, a jász, sőt, még a sügér is.



De a rappi hóhér sem veti meg

Na jó - mondhatja akárki - ott a környékben jók lehetnek. De máshol? Szerencsémre sikerült ezt a három legyet az Ipolyon, a Garamon és a Tiszán is kipróbálni. Sikerrel.
Úgy gondolom, minden víznek, pláne itthon, megvan a maga egy-két favoritja. A keserű tapasztalat mondatja velem, tényleg érdemes ezekre korlátozni a legyeket. Legalább egy próba erejéig. Rengeteg idő marad meg, nem beszélve a pénztárcát apasztó több doboznyi alapanyag nélkülözéséről. Ha ehhez hozzáteszem még a fölösleges, akár káromkodással tarkított vízparti mérgelődéseket, mikor az új légy mégsem működik, talán máris sikerült kifognom a szelet a legszkeptikusabb horgászok vitorlájából is.



Együtt a csapat


Két-három sikeres légy, ezekben hinni, a halak meg csak jönnek, csak jönnek, csak jönnek.