2013. június 24., hétfő

Horgászni voltam Elvirával...

Ha nem bánjátok, most egy kicsit múltidézek. Úgyis olyan nem jó a Duna, van idő olvasgatni. Amit kinéztem, az először a Magyar Horgász 1950-es évfolyamának decemberi számában jelent meg (Másodszor meg itt.). Szerzője A. vagy Alabárd, ahogyan néhány cikkét szignózta. Sajnos többet nem sikerült megtudnom róla, elég nagy bánatomra, mert igazán megérdemelne néhány méltató sort.
Remélem a MAHOR szerkesztősége sem orrol meg rám, érdemes ezt a sok nagyszerű cikket az utókor számára megőrizni, mielőtt ezek a padláson, kamrákban heverő megsárgult lapok az egerek gyomrába vándorolnának.
Jó szórakozást!




Tisztelt Szerkesztő-horgásztárs! Azt tetszett írni multkoriban, hogy akinek valami jó tapasztalata van, írja meg, majd beteszi a lapba. Hát én most írok egy ilyent, igen tanulságos, főleg férfi horgásznépség részére, bár olvashatják a nők is, de inkább csak az élemedettebjük. Amellett arra is gondoltam, ha már olyan jó szívvel tetszik küldözgetni a phönil-zsineget, ha elolvassa az én tanulságos cikkemet, nekem is megereszt párszáz méterrel. Én kérem egy igen szerény ember vagyok s csak egy szenvedélyem van, a horgászat. Tulajdonképpen nem is horgász vagyok, inkább pecás, megelégszem én a keszegekkel is, minek nekem olyan nagy csuka, vagy harcsa, még betalálják rántani az embert a vízbe. Én kérem a horgászati hangulatot kedvelem, mikor a napsugár csókolgatja a vizet s danáznak a madárkák.. S szeretem a horgászatnál a szilvapárlatot is, amely hozzásegít bennünket a természet élvezéséhez. Szeretem az embereket, de gyűlölöm azt, aki ettől az egyetlen szenvedélyemtől meg akar fosztani. Ezért gyűlölöm Elvirát.

Mult szombaton történt, hogy hazajövet meglesett a második emeleti gangon s bűbájos mosollyal kérdezett: „Kedves Ödön, tenne nekem egy szivességet?” Következő ügyes felelettel válaszoltam: „Ha kívánsága nem törvényellenes, vagy nem sérti a szokvány erkölcsöket (ez utóbbinál megnyomtam a szót) úgy szívesen állok rendelkezésére”. Oh, Döncikém, mindjárt tudtam, hogy bízhatok magában – felelte -, maga ismeri azt a ronda babkaró Hajdináknét, képzelje, vasárnap horgászni volt a Dunán azzal a fess könyvelővel s telebeszélte a fejemet, hogy milyen jól mulattak. Tudom Döncikém, hogy maga is horgász s remélem nem utasítja vissza egy kislány (negyvenen felül van) kérését, hogy vasárnap vigye őt is magával. Elsötétült körülöttem a világ, vége a szép vasárnapomnak. De csak pár percig ingadoztam s máris meg volt a remek mentőötletem. Széles mosollyal válaszoltam: „Találkozó az állomáson 6 óra 45-kor, pontos legyen, pá,pá!” Ilyen ravaszsággal sikerült a nőt leráznom, mert a vonat éppen egy órával előbb indult.

Korán lefeküdtem, de éjfél körül szörnyű csöngetésre és dörömbölésre ébredtem. Elvíra keltett fel a drága, boldogan jött figyelmeztetni, hogy a vonat pont egy órával előbb indul. Így kezdődött ez a „szomorú vasárnap”. Elvira már várt rám az állomáson bricsesznadrágban, fácántollas kalappal. A Dunához érkezve a hátizsákomat letettük egy kis mögöttünk lévő ligetbes aztán ott ültünk egymás mellett én csendesen, Elvira annál hangosabban. De ne tessék gondolni, hogy a szakkérdések érdekelték volna, mert mindig csak a szerelmes dolgokat pedzegette. Hirtelen felkiáltott: „Dönci eltűnt a dugasz!”  Kirántottam egy paptetűt, máskor ilyennek is örültem, de elvette a kedvemet, pittyegetett, hogy ilyen hitvány halat még a macskának is röstelne odaadni.

Elvira kezdett unatkozni, nagyokat ásított s aztán eltűnt a ligetben. Alig hogy visszajött, megint csak eltűnt s így ment ez egy jó ideje. Sejtettem, hogy mijáratban lehet, csak azt furcsállottam, hogy ahányszor visszajött, mindig vidámabb lett. Végre énekelni kezdett, azt a nótát, hogy „Kis csónakom a Dunán lengedez… s aztán huncutul pillantva rám, megkérdezett: „Döncikém, a horgászat alapelemeit ismerem már, de mikor kerül sor a fogásokra?” Én türelemre intettem azzal, hogy előbb meg kell elégednie, ha a botot fogja, a bevágásra és fárasztásra majd csak később kerülhet sor. Nem tudom, tetszett-e válaszom, de új nótára gyujtott, hogy hát: „Hullámzó Balaton tetején…” Jaj de rondán danázott, pedig én ilyenkor de szerettem hallgatni a jégmadár csattogását vegyest a vadgerlék csudaszép búgásával…! Nagyon elkeseredtem, vigaszra volt szükségem s elindultam hátizsákomhoz pár sluknyi párlat céljából. Szerkesztő úr, Horgászkollégáim, legyenek elkészülve a legrosszabbra! Az üveg ott volt, de a párlatból – egy csepp sem! Kérem, bocsássanak meg, ha most egy pillanatra abbahagyom az írást. Könnyes szemem kell megtörölnöm s egy húzás párlatra is szükségem van, hogy lelki egyensúlyomat visszabillentsem. (Megtörtént, folytatom.) Tehát ezt tette velem ez a nő, s ezzel eljuttatott oda, amit koszorús költőink úgy fejeztek ki: „a pohár betelt”, vagy „Eddig s ne tovább”.

Bosszút esküdtem s elhatároztam, hogy elemésztem ezt a nőt, hogy ne keseríthessen el többé sem engem, sem más horgásztársamat. A tervem is készen volt. Ismertem nem messze egy omlós partoldalt, ott a víz is neki való, jó mély volt. Visszamenve még jól megnéztem a bricseszt,hogy a benne lévő elegendő-e a partomláshoz s aztán mézédesen felkértem Elvirát, hogy ott a partoldalban próbálkozzon meg a horgászással. Boldogan indult meg utolsó útjára. A következő idegtépő másodpercek örökké felejthetetlenek maradnak. A nagy gömbölyű bricsesz lassan közelítette meg a leüléshez a partot, aztán egy sikoly, meg egy roppanás s a part és Elvira beomlottak a vízbe. Diadalmasan siettem a színhelyre, de a rémület megállított: úgy mászott ki ez a szörnyű nő a mély vízből, mint egy kutya, pedig úszni sem tudott s aztán ott állt előttem magasra tartott kézzel s boldogan kiáltotta: „Döncikém, kimentettem a dugaszt!”

Így csalódik az ember a nőkben!

 

(A)


8 megjegyzés:

  1. "Én kérem a horgászati hangulatot kedvelem, mikor a napsugár csókolgatja a vizet s danáznak a madárkák.. S szeretem a horgászatnál a szilvapárlatot is, amely hozzásegít bennünket a természet élvezéséhez. Szeretem az embereket, de gyűlölöm azt, aki ettől az egyetlen szenvedélyemtől meg akar fosztani"

    Ezzel magam is így volnék, pedig nem Dönci vagyok, hanem Zoli.
    :-))
    Köszi Levi!

    VálaszTörlés
  2. Hi, Hi!
    Eszembe jutott egy nő aki az Ipoly parton motorral akarta követni a vízben gázoló horgászt. Ott is van egy két magas part.
    Ugye Levi ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    VálaszTörlés
  3. Ahonnan nagyot lehetett volna esni... :))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  4. Naggyon jó! Mekkora stílus!
    A. avagy Alabárd további írásait is követeli a NÉP!
    :-D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon örülök, hogy nem csak nekem tetszik! Ha jól számoltam, még tizenöt darab lapul az újságokban. Jön mind!!!
    Egyébként először azt hittem, Antos Zoltán írta ezeket a cikkeket, de ő nagyon szögletesen fogalmazott A-hoz képest.Találtam még egy nagyon jó történetet Ypsilon tollából, akinek szintén ismeretlen a neve.
    Lehet, hogy az ánti-világban jól csengő nevek voltak és a szerkesztő nem akart ilyen jó tollú íróktól megválni, viszont azt sem, hogy ezek a nevek a bolsevikoknak szemet szúrjanak.
    Ja! Még felteszem Ilosvay Ferenc néhány pecás cikkét az ötvenes évekből. Nagyon jók! Sajnos Ő 56-ban vagy előtte valamivel lelépett...

    VálaszTörlés
  6. Paptetű... mennyit fogtam én is hajdanán...
    Jó kis írás volt.

    VálaszTörlés
  7. Hát ez nagyon jó. Köszönjük. :-)
    Mily' szépen írta le, ahogy szilvapálinkát alakít hangulattá.

    VálaszTörlés