2023. május 18., csütörtök

Sir John (Dr. Pelech E. János): Tárczák a pisztrángászat köréből

 

Meleg?, az nem volt, örökösen esett. Ráadásul már több mint két hete áradt a Duna. Kedvem sem volt menni sehova.

A víz hideg, a halak apatikusak, elutasították a műlegyeket.




Ennek az ínséges időnek a kellős közepén, valamikor május elején csöngetett a postás és hagyott nálam egy csomagot. Akkor még nem is gondoltam, ez a gondosan becsomagolt doboz micsoda kincseket rejtett. Könyveket. De milyeneket!

Az igazság az, ezt a küldeményt, néhány nappal, mintegy prológusként, egy másik előzte meg, szintén egy kis könyvecskével a gyomrában. Gyöngyöshalászi-Takách Gyula: A vadász kiskátéja címmel. Számomra Ő az etalon mind vadászati/etikai, mind világnézeti kérdésekben, és már csak ez a kis kiadvány hiányzott Tőle. De most nem ez a könyv, amiről írni szeretnék, csak szimplán eldicsekedtem vele.

Mert írni szeretnék valamit egy könyvről, ami néhány nap alatt életem egyik legmeghatározóbb remekműve lett. Dr. Pelech E. János (Sir John) írta és Tárczák a pisztrángászat köréből címet viseli. De nehezen mászik az ihlet az ujjaimba.




Nem egy réges rég megjelent és most újra kiadott könyv ez. Nem, nem. Attól lényegesen több munka van benne, amiért hálás köszönet illeti Koczkás Lászlót. Ő volt az, aki, gondolom, időt és fáradságot nem kímélve összeszedte az 1878 és 1883 között megjelent írásokat. Neki köszönhető az, hogy ezek a gyöngyszemek nem kerültek ebek harmincadjára, és most az a néhány kivételesen szerencsés olvashatja (én kettőt is rendeltem magamnak, hála Istennek).

Ezek a "tárczák" abban az időben íródtak, amikor a horgászat még nagyon gyerekcipőben járt Magyarországon. Voltak már jó és igazán jó horgászok, főleg a pisztrángos vizeken, már egy-két egyesület is alakult, de még mindig az járta a horgászokról (ekkor még nem ők égették saját magukat), hogy az olyan valamiféle rúd, aminek az egyik végén egy kukac, a másikon egy naplopó csüng.

Dr. Pelech E. János Felső-Magyarországon élt, itt doktorkodott és itt hódolt a szalmonidák fogásának. Nagy kedvence a sebes pisztráng volt, erről is szól a legtöbb tárca, de nem vetette meg a tomolyka (pénzes pér) horgászatát sem.

A kor minden fogását ismerte, olyan felkészült volt műlegyekből, amelyet sokan megirigyelhetnének a maiak közül.

A könyv lapjairól azt is megtudhattam, hogy még a külföldi, különösen angol, horgászokból is napra kész volt. Alfred Ronalds, akinek 1836-ban jelent meg híres könyve, a Fly Fisher’s Entomology, de Bainbridge, Francis Francis, Stoddard (Ő a skót Isaac Walton) és a másik híres skót, Stewart és az Ő híres spiderjeinek a neve is sűrűn megfordul a cikkekben, Ők ma is elismertek a nagyvilág műlegyesei közt.

Néhány tárca a magyar vizek és a bennük élő halak elherdálásának megakadályozásáról szól, az ésszerű halgazdálkodás megalapozásáért, törvények meghozásáért emel hangot.

De a pisztráng részletes anatómiájáról is olvashattam az amatőr halbiológus tollából, úgy, hogy mint laikus, tökéletesen megértettem.

A könyv 132 oldalon 13 tárcát közöl, összesen 50 számozott példányban jelent meg, kereskedelmi forgalomba nem kerül. Nagyon szép kiállítású, már ezért is érdemes kézbe venni.


Arra gondolni sem merek, mi lett volna akkor, ha ez a remekmű a maga idejében jelenik meg. Keresni, vadászni rá, nepperekkel egyezkedni. Jobb nem is emlegetni. Jól van ez így, ahogy van.

Utoljára újra köszönetemet szeretném kifejezni Koczkás Lacinak ezért a csodálatos munkáért, ugyanakkor remélem, a jövőben hasonló kiadványokkal még hallat magáról. Kevesen, sőt, talán senki nem tett többet ezeknek a kincseknek a mába való átmentéséért.

Köszönöm!

Végül álljon itt a cím, ahonnan, talán, még rendelhető: koczkaslac@gmail.com

2 megjegyzés:

  1. Levente, köszönöm. Az ilyen visszajelzésekért érdemes csinálni. Laci.

    VálaszTörlés
  2. Tudod, sokáig azt hittem, nekünk csak az jutott, amihez az átlagember hozzáférfetett. Most nem sorolok neveket, aki olvas horgászkönyveket, tudja, hogy az elmúlt évtizedekben, kb. 1945-től, kik folytak a csapból is.
    Erre előkerül jónéhány cikk, és kiderül, igenis van kire/kikre büszkék lennünk a múltból, nem csak az angoloknak. És Sir John csak az egyikőjük a sok közül. Ki tudja, mennyi jó gondolat ment a levesbe, csak azért, mert a gazdájuk lusta volt papírra tenni, vagy szégyellte, hogy horgászik.
    Ahhoz viszont nem férhet kétség, hogy ma ezeket olvashatjuk, az a Te érdemed (Ezzel be is fejezem az udvariaskodást.😁).

    VálaszTörlés