Three flies man

Ugyan ki ne hallott volna már arról, hogy Wales-ben akad olyan, aki az egész szezonon keresztül, írd és mondd, csak egyféle legyet használ, a Grey Dustert? Ki ne ismerné Richard Threlfaalt (ő a "One fly man"), aki egyetlen léggyel, egy palmerrel horgászott, meglehetőst nagy sikerrel? Senki?

De azt már el kell ismerni, ha csak Coachman van a dobozban, egyátalán nem tűnik tragikusnak a horgászat kimenetele, legyen az ember a Dunán, az Ipolyon, vagy valamelyik felvidéki patakon.

Balgaság lenne azt hinnem, hogy most sokan dőlnek elégedetten hátra: ó, hát már ő is rájött? Ostoba kérdések ezek a javából, itt Magyarországon! Vagy mégsem?

Balin a Garamból

Az idei év nem a legfényesebbre sikerült. Hal alig akadt, L., aki még a végsőkig kitartott, vett egy fényképezőt. Lecserélte a dunai horgászatokra. Én pedig mindenben igyekeztem megtalálni a megoldást. Többek között a legyekben is. Számolatlanul készítettem a mindenféle variációkat. Itt egy kis nyúlszőr, ott egy kis bucktail. Fekete? Fehér? Tegyek hozzá egy kis narancssárgát? Csillogjon? Tekerjek alá ólmot?

Ha ez megvolt, irány az internet. Újabb doboz kellene, amibe pakolhatom a megnövekedett  „állomány"-t! De minek? Valahogy el lehet ezekben is rendezni ezt a sok tollas-szőrös "utolsó esély"-t. Ha ez sikerült, egy átláthatatlan káosszá vált az öreg Wheatley. Csupa bizonytalanság.

Szereti a domolykó...

Majd egy augusztus eleji reggelen...

Azt gondoltam, nem létezik, hogy a régi nedves legyeim már nem működnek! Az igazsághoz tartozik, valahogy fázom ezektől a modern streamerektől. Hiába fogják a halat. Ahogyan Keith Fulser (Thunder Creek), én is inkább egy pörgető boton tudnám elképzelni őket. Egy-két kis nedves légy, vékony előkén. Az igen!

...a jász...

Ezért azon a reggelen megfogadtam, nem teszek fel mást, csak azt a három legyet cserélgetem! A White Moth-t, na meg az én keálmányaimat, a fehér és a narancssárga balinos legyeimet. Két méretben vittem belőlük. 6-ost és 8-ast.

...és a balin

Most vagy okosan tettem, hogy ezzel a három léggyel nem hagytam időt a többi feletti morfondírozásra (ezt az időt inkább a horgászattal töltöttem), vagy a csillagok álltak megfelelően, de végül egy szép jásszal, egy tőle is szebb balinnal - és több kisebbel - zártam a reggelt.

Itt erre mifelénk ezt a három legyet nagyon szereti a balin, a domolykó, a jász, sőt, még a sügér is.

De a rappi hóhér sem veti meg

Na jó - mondhatja akárki - ott a környékben jók lehetnek. De máshol? Szerencsémre sikerült ezt a három legyet az Ipolyon, a Garamon és a Tiszán is kipróbálni. Sikerrel.

Úgy gondolom, minden víznek, pláne itthon, megvan a maga egy-két favoritja. A keserű tapasztalat mondatja velem, tényleg érdemes ezekre korlátozni a legyeket. Legalább egy próba erejéig. Rengeteg idő marad meg, nem beszélve a pénztárcát apasztó több doboznyi alapanyag nélkülözéséről. Ha ehhez hozzáteszem még a fölösleges, akár káromkodással tarkított vízparti mérgelődéseket, mikor az új légy mégsem működik, talán máris sikerült kifognom a szelet a legszkeptikusabb horgászok vitorlájából is.

Együtt a csapat

Két-három sikeres légy, ezekben hinni, a halak meg csak jönnek, csak jönnek, csak jönnek. 

2015, első forduló

Ravatal

Balinok, ősz meg a Salmo Thrill

Mi kell a balin horgászatához? Egy jó legyes bot, a hozzá való orsóval, zsinórral. Kell még egy doboznyi okosan megválogatott légy. Aztán kell még - legalábbis itt mifelénk - egy jó pörgető bot. A hozzá való orsóval, zsinórral, okosan megválogatott műcsalikkal. Ezek kellenek. De ami a legfontosabb: kell még balin is. A dolgok első felébe még csak-csak van beleszólása az embernek, de a balin, az más. A balin Felsőbb utasításra születik. Az egyik évben több, a másik évben kevesebb.

No, most éppen ez a másik év van. El nem tudom képzelni, akarom mondani, el nem tudtam képzelni, hová tűnhettek el kedvenc „vizenjáró halaim”. Nem találtam őket se égen, se földön. Már éppen a nagyobb kövek alá is be akartam nézni utánuk, amikor kiderült, vagy huszonöt méterrel beljebb költöztek, és nem volt az a műlégy, amire kidugták volna az orrukat a sekélyesbe. Na persze! Az a sok nagy böhöm hajó. 

Egynémely ilyen szörnyeteg hosszú negyedórákra a tengert varázsolja a Duna partjára. Himbál a vizen, víz alatt, amit csak ér. Szerencsétlen balinokat is. Így aztán nem csoda, ha beljebb kvártélyoztak. Nekem se’ lenne kedvem oldalba vágatni magam a közel méteres hullámokkal.

Ha beljebb költöztek, hát beljebb költöztek. Ez ellen tenni már aligha lehet. Punktum. De azért akad néhány horgászholmi, amivel utánuk küldhetem a csalit, akár messzire is.

A gondolat már az elmúlt esztendőben megérlelődött. Pörgető botom, dologtalanul, a többi között lapult meg. Eléggé finom a halakhoz, eléggé erős a csalikhoz. Két méter, de messzire kihajítja a neki megfelelő műhalat. Ez éppen jó lesz nekem – gondoltam, miközben néhányszor megsuhintottam a szobában.

Az orsó is előkerült, a többi apróságot megvásároltam, majd leültem, hogy „balinólmos”- műlegyes felszerelést készítsek. Ami a mai napig nem áll másból mint tviszterfejre dolgozott bucktail legyekből és a bevált legyeim nagyobb méretű testvéreiből. 

Mindezt bedobtam a hátizsákomba és a tökéletesen felszerelt balin horgász nyugalmával indultam a Duna partjára.

Az eredményektől majd elájultam. Ott, ahol eddig csak néma csend volt a horgászat eredménye, most egyre-másra kerültek elő a villámkeszegek. Ráadásul egészen jó példányokat vezettem a szák fölé. Egyszóval elégedett voltam. 

A szívem viszont nagyon fájt a műlegyezés miatt. Mert mégis csak az a balinozás kvintesszenciája, ha az apró műlegyet hörpöli be egy derekasabb hal. Ettől nincsen jobb. El sem tudom mondani, mennyi estét töprengtem végig, hogy a következő hajnalon melyik botot vigyem magammal. Végül a pörgető felszerelés rendre otthon maradt. A műlegyezés megnyerte a csatát. Egészen mostanáig.

Van nekem egy horgászcimborám, a Lezli. 

Ő aztán idén megmutatta, hogyan kell balint fogni! Csak bedobta műhalát a sodrásba, a közelben lévő összes hal iparkodott elkapni. Majd kirántották a kezéből a botot. 

Mi volt a titok az egészben? Lezli nem használt mást mint Salmo Thrillt. 

Ezt a lengyel se wobblert, se balinólmot tekerte valami őrült iramban maga felé. Megmondom őszintén, eléggé idegenkedtem ezektől a csaliktól. A velük való horgászat semmi különlegeset nem igényelt (és nem igényel ma sem). Csak bedobja az ember, azután kitekeri. Végtelenül unalmas foglalkozás. Meg az a sok hegyes hármashorog!

De mindemellett Lezli minden balinos napja felbosszantott. Nekem hetek óta semmi, Ő meg csak fogja őket, ha kell, ha nem. Végül aztán egy szeptemberi délután a kompnál elé álltam:

- Te Lezli! Adj már nekem legyél szíves egy Salmo-t, szeretném kipróbálni!

Lezli pedig – aki egy cseppet sem irígy – adott nekem egy ilyen csodabogarat. Mivel kölcsönben volt nálam néhány dobásra, igen óvatosan bántam vele. De végül meggyőzött. A következő napok valamelyikén aztán én is boldog tulajdonosa lettem három ilyen halacskának, de a horgászat a zavaros és magas Duna miatt még váratott magára. Egészen hétfő reggelig.

Hétfő reggel aztán fordult a világ. Két süldő balin fordította meg.

 Mindkettő szája szélében egy Salmo Thrill fityegett. Így ez a két hal egy tamáskodóból már majdnem hívőt formált. De lassan a testtel! Még előttem egy bő hónap, amikor ezek a kis torpedók bizonyíthatnak. Úgymond nekik állhat a világ. Mert kudarcok esetén hamar a kamrában találhatják magukat. A sok kimustrált csalim között gondolkodhatnak a világ kegyetlen mivoltján. 
Ez lenne a rövid története az én új hóbortomnak.

Tojt egyet a nyúl

Sok meddő próbálkozás után végre ma rám mosolygott a szerencse. Szerencsére.
Mert a mai reggel is nagyon üresnek igérkezett, bár valahol a zsigerek mélyén éreztem: lesz hal. Aztán egy óra múlva kezdtem csalódni a zsigereimben.
Végül egy olyan helyen, ahol nem is gondoltam, akkor, amikor már nem is gondoltam, elkaptam. Az utolsó dobás utáni visszatekerésnél, az orrom előtt három méterrel. Nem hittem volna. De azt sem, hogy az előke kibírja ezt a vitéz rohamot(Éppen így lépett le tavaly az egyetlen szakítós balinom.). Kibírta, aztán a hal eliramodott vagy húsz méter zsinórral a háta mögött. Az orsó berregett, a bot feszült. A hal végül bedobta a törülközőt.

A csalogató pedig egy 8-as horogra kötött White Moth volt. Egy jó öreg White Moth.

U.i.: Nem csak a nyúl tojt, hanem néhány nap álriasztás után végre a kislányom bepottyantotta az első kakit a felnőttes WC-be!

Újra együtt! avagy Feltámadott az orsó!

2007-ben már éppen elégszer lapoztam át a régi katalógusokat ahhoz, hogy végre rászánjam magam egy régi Hardy Princess vásárlására. Mindenképpen kellett egy nagyobb orsó, mert az LRH túl könnyű volt a bothoz. Egy Hardy Bros gravírozású, két csavaros zsinórvédős éppen megfelelt.

Annak rendje és módja szerint  a csomag megrendeltetett és megérkezett – egy antik botos-orsós boltból vettem - , torkomban dobogó szívvel kibontottam, majd kb. öt nyögvenyelős tekerés után szétszedtem és láttam, a tengelyt valami Isten barma fogóval kitekerte az orsóból és elég slendriánul rakta vissza. A lényeg: az orsó használhatatlan volt! Mai fejjel azonnal visszaküldtem volna (ezt aztán később, egy másik orsónál meg is tettem), de akkor még igen zöldfülű voltam az ilyen rendelésekkel. Elájultam.

Amikor aztán magamhoz tértem, első dolgom volt egy esztergályost keresni. Én marha, én igen nagy marha, az egyik ismerősömhöz vittem, aki háromezer forintért csinált három vasdarabot. Három használhatatlan szemetet. Újra elájultam.

Amikor aztán ebből is magamhoz tértem, az egyik haverom elvitt az apósához – szintén esztergályos - , akinek odaadtam az orsót, külön hangsúlyozva: 55 fokos, angolszász menetes! Elvitte a műhelyébe, majd egy perc múlva megjelent.

- Ez 55 fokos? Simán bele megy az ötös csavar.

-Ne má! Az nem létezik!

- Pedig itt van ni!

És szépen becsavarta az ötös srófot.

Nem elég, hogy az a tróger drehás (az első) három ócska hengert fabrikált, átvágta a menetet is, és úgy adta vissza az orsót. Ezért nem került vissza az eredeti tengely sem a kezembe. Ócska alak! Csinált vagy ötvenezer forint kárt! Ismét ájulás.

Amikor ebből a harmadik ájulásból is magamhoz tértem, már volt új tengely, de valahogy nem úgy működött, ahogy kellett.

Na, sebaj. Nem adtam fel. Még a régi munkahelyemen volt egy nagyon jó esztergályos, most őt kerestem meg. Tíz doboz sörbe került, de végre volt használható tengely. Sőt, még egy tartalék is! Ráadásul kiválóan szuperált! Még azt sem bántam, hogy a tengely vége nem volt lekerekítve. Amolyan hardysan.

Az évek teltek, nagyszerű horgászatok, csodás balinok. De aztán…

Ha jól emlékszem, akkor valamikor 2011 tavaszán kitakarítottam az orsómat, és eközben valami szösz bekerült a dob és a tengely közé. A dob meg... Se előre, se hátra. Se le, se fel. Azt hittem elbőgöm magam, de az orsót ez sem hatotta meg. Hiába próbáltam szétszedni, dob és tengely eggyé váltak. Sajnos a kiszabadítási műveletek során az orsó dobja úgy megsérült, használhatatlanná vált. Ájulás, ha jól számolom, immáron negyedszer.

Így aztán egy semmire sem jó Princess gazdája lettem (közben vettem egy másikat is, ezért horgászni tudtam).

Szegény feje ott porosodott 2013 szeptemberéig, amikor egy kanadai ismerősömnek mutattam, milyen csúfság esett rajtam ezzel az orsóval. Erre közölte, ne hagyjam itt parlagon, egy ilyen orsó az USA-ban $200-250-ba kerül. Adott egy címet, ahol garantáltan megjavítják.

El is felejtettem az egészet, de vagy három héttel ezelőtt eszembe jutott, mi lenne, ha elküldeném arra a címre az orsót? Néhány emil után becsomagoltam, postára adtam, majd aznap még egy magyarázkodó levelet is küldtem az öreg Hardy gyalázatos állapotáról.

Eltelt két hét, azután megérkezett. Ugyanolyan dobogó szívvel csomagoltam ki, ahogyan akkor, első találkozásunkkor. Nagyon megváltozott. Megfiatalodott, valósággal újjászületett. És a hangja. Az az igazi, hamisítatlan Hardy-sound! Micsoda boldogság!

Most ismét együtt járja a vízpartot – és a sekélyebb vizeket – a régi nagy csapat, hogy balint balinra, emléket-emlékre halmozzanak.

A kiváló mesternek pedig itt is szeretnék köszönetet mondani! Ha pedig valakinek az orsója szintén lebetegedett, itt kikúráltathatja minden bajából:

 http://www.archuletasreelworks.com/

A legfelső kép újjászületésének első horgászatán készült. Egy teljesen üres (nek tűnő), teljesen süket (nek tűnő) Dunából.

Kikelet

Megérkezett a kikelet, ezért én is ki kellett menjek a Dunára, idén először. Horgásztam egy jót, még az üvöltő déli szélnek is elnéztem piszokságait. Ilyen egy fain délutánt!