Meleg?, az nem volt,
örökösen esett. Ráadásul már több mint két hete áradt a Duna. Kedvem sem volt
menni sehova.
A víz hideg, a halak apatikusak, elutasították a műlegyeket.
Ennek az ínséges időnek a kellős közepén, valamikor május elején csöngetett a postás és hagyott nálam egy csomagot. Akkor még nem is gondoltam, ez a gondosan becsomagolt doboz micsoda kincseket rejtett. Könyveket. De milyeneket!
Az igazság az, ezt a küldeményt, néhány nappal, mintegy prológusként, egy másik
előzte meg, szintén egy kis könyvecskével a gyomrában. Gyöngyöshalászi-Takách
Gyula: A vadász kiskátéja címmel. Számomra Ő az etalon mind vadászati/etikai,
mind világnézeti kérdésekben, és már csak ez a kis kiadvány hiányzott Tőle. De most nem ez a
könyv, amiről írni szeretnék, csak szimplán eldicsekedtem vele.
Mert írni szeretnék valamit egy könyvről, ami néhány nap
alatt életem egyik legmeghatározóbb remekműve lett. Dr. Pelech E. János (Sir
John) írta és Tárczák a pisztrángászat köréből címet viseli. De nehezen mászik az ihlet az ujjaimba.
Nem egy réges rég megjelent és most újra kiadott könyv ez. Nem, nem. Attól lényegesen több munka van benne, amiért hálás köszönet illeti Koczkás Lászlót. Ő volt az, aki, gondolom, időt és fáradságot nem kímélve összeszedte az 1878 és 1883 között megjelent írásokat. Neki köszönhető az, hogy ezek a gyöngyszemek nem kerültek ebek harmincadjára, és most az a néhány kivételesen szerencsés olvashatja (én kettőt is rendeltem magamnak, hála Istennek).
Ezek a "tárczák" abban az időben íródtak, amikor a horgászat
még nagyon gyerekcipőben járt Magyarországon. Voltak már jó és igazán jó
horgászok, főleg a pisztrángos vizeken, már egy-két egyesület is alakult, de
még mindig az járta a horgászokról (ekkor még nem ők égették saját magukat),
hogy az olyan valamiféle rúd, aminek az egyik végén egy kukac, a másikon egy naplopó
csüng.
Dr. Pelech E. János Felső-Magyarországon élt, itt
doktorkodott és itt hódolt a szalmonidák fogásának. Nagy kedvence a sebes
pisztráng volt, erről is szól a legtöbb tárca, de nem vetette meg a tomolyka
(pénzes pér) horgászatát sem.
A kor minden fogását ismerte, olyan felkészült volt
műlegyekből, amelyet sokan megirigyelhetnének a maiak közül.
A könyv lapjairól azt is megtudhattam, hogy még a külföldi, különösen angol, horgászokból is napra kész
volt. Alfred Ronalds, akinek 1836-ban jelent meg híres könyve, a Fly Fisher’s
Entomology, de Bainbridge, Francis Francis, Stoddard (Ő a skót Isaac Walton) és a másik híres skót, Stewart és az Ő híres spiderjeinek a neve is sűrűn megfordul a cikkekben, Ők ma is elismertek a nagyvilág műlegyesei közt.
Néhány tárca a magyar vizek és a bennük élő halak elherdálásának megakadályozásáról szól, az ésszerű halgazdálkodás megalapozásáért, törvények meghozásáért emel hangot.
De a pisztráng részletes anatómiájáról is olvashattam az amatőr halbiológus tollából, úgy, hogy mint laikus, tökéletesen megértettem.
A könyv 132 oldalon 13 tárcát közöl, összesen 50 számozott példányban jelent meg, kereskedelmi forgalomba nem kerül. Nagyon szép kiállítású, már ezért is érdemes kézbe venni.
Arra gondolni sem merek, mi lett volna akkor, ha ez a remekmű a maga idejében jelenik meg. Keresni, vadászni rá, nepperekkel egyezkedni. Jobb nem is emlegetni. Jól van ez így, ahogy van.
Utoljára újra köszönetemet szeretném kifejezni Koczkás Lacinak ezért a csodálatos munkáért, ugyanakkor remélem, a jövőben hasonló kiadványokkal még hallat magáról. Kevesen, sőt, talán senki nem tett többet ezeknek a kincseknek a mába való átmentéséért.
Köszönöm!
Végül álljon itt a cím, ahonnan, talán, még rendelhető: koczkaslac@gmail.com
