Tojt egyet a nyúl

Sok meddő próbálkozás után végre ma rám mosolygott a szerencse. Szerencsére.
Mert a mai reggel is nagyon üresnek igérkezett, bár valahol a zsigerek mélyén éreztem: lesz hal. Aztán egy óra múlva kezdtem csalódni a zsigereimben.
Végül egy olyan helyen, ahol nem is gondoltam, akkor, amikor már nem is gondoltam, elkaptam. Az utolsó dobás utáni visszatekerésnél, az orrom előtt három méterrel. Nem hittem volna. De azt sem, hogy az előke kibírja ezt a vitéz rohamot(Éppen így lépett le tavaly az egyetlen szakítós balinom.). Kibírta, aztán a hal eliramodott vagy húsz méter zsinórral a háta mögött. Az orsó berregett, a bot feszült. A hal végül bedobta a törülközőt.

A csalogató pedig egy 8-as horogra kötött White Moth volt. Egy jó öreg White Moth.

U.i.: Nem csak a nyúl tojt, hanem néhány nap álriasztás után végre a kislányom bepottyantotta az első kakit a felnőttes WC-be!

Újra együtt! avagy Feltámadott az orsó!

2007-ben már éppen elégszer lapoztam át a régi katalógusokat ahhoz, hogy végre rászánjam magam egy régi Hardy Princess vásárlására. Mindenképpen kellett egy nagyobb orsó, mert az LRH túl könnyű volt a bothoz. Egy Hardy Bros gravírozású, két csavaros zsinórvédős éppen megfelelt.

Annak rendje és módja szerint  a csomag megrendeltetett és megérkezett – egy antik botos-orsós boltból vettem - , torkomban dobogó szívvel kibontottam, majd kb. öt nyögvenyelős tekerés után szétszedtem és láttam, a tengelyt valami Isten barma fogóval kitekerte az orsóból és elég slendriánul rakta vissza. A lényeg: az orsó használhatatlan volt! Mai fejjel azonnal visszaküldtem volna (ezt aztán később, egy másik orsónál meg is tettem), de akkor még igen zöldfülű voltam az ilyen rendelésekkel. Elájultam.

Amikor aztán magamhoz tértem, első dolgom volt egy esztergályost keresni. Én marha, én igen nagy marha, az egyik ismerősömhöz vittem, aki háromezer forintért csinált három vasdarabot. Három használhatatlan szemetet. Újra elájultam.

Amikor aztán ebből is magamhoz tértem, az egyik haverom elvitt az apósához – szintén esztergályos - , akinek odaadtam az orsót, külön hangsúlyozva: 55 fokos, angolszász menetes! Elvitte a műhelyébe, majd egy perc múlva megjelent.

- Ez 55 fokos? Simán bele megy az ötös csavar.

-Ne má! Az nem létezik!

- Pedig itt van ni!

És szépen becsavarta az ötös srófot.

Nem elég, hogy az a tróger drehás (az első) három ócska hengert fabrikált, átvágta a menetet is, és úgy adta vissza az orsót. Ezért nem került vissza az eredeti tengely sem a kezembe. Ócska alak! Csinált vagy ötvenezer forint kárt! Ismét ájulás.

Amikor ebből a harmadik ájulásból is magamhoz tértem, már volt új tengely, de valahogy nem úgy működött, ahogy kellett.

Na, sebaj. Nem adtam fel. Még a régi munkahelyemen volt egy nagyon jó esztergályos, most őt kerestem meg. Tíz doboz sörbe került, de végre volt használható tengely. Sőt, még egy tartalék is! Ráadásul kiválóan szuperált! Még azt sem bántam, hogy a tengely vége nem volt lekerekítve. Amolyan hardysan.

Az évek teltek, nagyszerű horgászatok, csodás balinok. De aztán…

Ha jól emlékszem, akkor valamikor 2011 tavaszán kitakarítottam az orsómat, és eközben valami szösz bekerült a dob és a tengely közé. A dob meg... Se előre, se hátra. Se le, se fel. Azt hittem elbőgöm magam, de az orsót ez sem hatotta meg. Hiába próbáltam szétszedni, dob és tengely eggyé váltak. Sajnos a kiszabadítási műveletek során az orsó dobja úgy megsérült, használhatatlanná vált. Ájulás, ha jól számolom, immáron negyedszer.

Így aztán egy semmire sem jó Princess gazdája lettem (közben vettem egy másikat is, ezért horgászni tudtam).

Szegény feje ott porosodott 2013 szeptemberéig, amikor egy kanadai ismerősömnek mutattam, milyen csúfság esett rajtam ezzel az orsóval. Erre közölte, ne hagyjam itt parlagon, egy ilyen orsó az USA-ban $200-250-ba kerül. Adott egy címet, ahol garantáltan megjavítják.

El is felejtettem az egészet, de vagy három héttel ezelőtt eszembe jutott, mi lenne, ha elküldeném arra a címre az orsót? Néhány emil után becsomagoltam, postára adtam, majd aznap még egy magyarázkodó levelet is küldtem az öreg Hardy gyalázatos állapotáról.

Eltelt két hét, azután megérkezett. Ugyanolyan dobogó szívvel csomagoltam ki, ahogyan akkor, első találkozásunkkor. Nagyon megváltozott. Megfiatalodott, valósággal újjászületett. És a hangja. Az az igazi, hamisítatlan Hardy-sound! Micsoda boldogság!

Most ismét együtt járja a vízpartot – és a sekélyebb vizeket – a régi nagy csapat, hogy balint balinra, emléket-emlékre halmozzanak.

A kiváló mesternek pedig itt is szeretnék köszönetet mondani! Ha pedig valakinek az orsója szintén lebetegedett, itt kikúráltathatja minden bajából:

 http://www.archuletasreelworks.com/

A legfelső kép újjászületésének első horgászatán készült. Egy teljesen üres (nek tűnő), teljesen süket (nek tűnő) Dunából.

Kikelet

Megérkezett a kikelet, ezért én is ki kellett menjek a Dunára, idén először. Horgásztam egy jót, még az üvöltő déli szélnek is elnéztem piszokságait. Ilyen egy fain délutánt!

A másvilági vadász

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Találtam egy nagyon jó kis könyvet a polcomon. Borítóján egy vadász, valamikor az 1900-as évek elejéről, szájában pipával, hátizsákjában a zsákmánnyal. A borító alatt pedig negyvenhárom novella lapult, mindeddig háborítatlanul. Pedig jócskán tíz éve már, hogy megvettem. Olvasása közben egyik ámulatból a másikba estem és korholtam magamat: hogyan lehettem ekkora marha, hogy idáig még csak bele sem lapoztam!

A másvilági vadász. Ez lenne kérem szépen a címe. Jobbnál jobb novellák a vadászatról, amiknek nagyszerűségét az (is) adja, hogy, néhányuk kivételével, nem profi vadászok írták. Többek közt olyanok mint Mikszáth Kálmán, Lovik Károly, Cholnoky Viktor, Fekete István, Bársony István, Ignácz Rózsa, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza. Nagyszerű írások, eredeti, rendkívül jó humorral. Maga a válogatás pedig Kőrössi P. József jóizlését tükrözi. Bár 2001-ben jelent meg, ha jól láttam, még most is kapható. Érdemes beinvesztálni rá. Az áránál lényegesen többet ér!

Mindenesetre én hamarosan újra végigolvasom őket…

 

A másvilági vadász  Palatinus-könyvek, 2001. Szerkeszttte: Kőrössi P. József

Azok a dunai balinok…

 

 

 

 

 

 

 

       Századszor nézem meg az órámat. Lassan ¾ 5. Nagyjából ½ órája állok a Dunában és várok türelemmel. Már kivilágosodott, az első jászok is megkezdték a forgolódást a vízfelszinen, de azoknak a bizonyos tolóhullámoknak még nem akaródzik jönni. Na, de talán most! Ott messzebb! És éppen felém tart!

Közben egy hajnali madár ül a hátam mögötti bokrok egyikére, és dalolászni kezd. A víz egyre közelebb púposodik, a madár egyre hangosabban énekel. Szinte már nem is csiripelés ez, hanem egy durva üvöltés az egész. Még egy másodperc, a hal éppen a legyem előtt, egy loccsanás!... és vége.

    Édes Isten! Hol vagyok?! Szétnézek, eltűnt a Duna, bokrostul, madarastul, eltűnt a balin, minden elcsendesedett. Mellettem alszik a feleségem, és a kislányom nyugodt szuszogását is hallani. 04:40. Ja, igen. Az órám madárcsicsergéssel ébreszt. Kelnem kell. Ideje a kötelességem után látni.

 

 

Így tél végén/ tavasz környékén már nem ritkák az ilyen „rettenetes” álmok, jelzik, lassan közeledik a szezon. Amikor aztán újra járhatom kedvenc vizem partjait, és kergethetem a folyó rafinált balinjait. Azokat a híres dunai balinokat.

 De azok híres a dunai balinok erre mifelénk bizony igen különös jószágok. Nem is tudom, miért pazarolom rájuk azt a sok drága időt. Mert hálátlanok, fittyet hánynak a befektetett energiára. Nem mondom, előfordul, hogy megtáltosodnak, ilyenkor aztán szüret. De ez a legritkább eset. Igen sokat koptatom a csizmám talpát, mire egyikük-másikuk hajlandó vásárra vinni a bőrét. Mégis fanatikus rajogójuk vagyok. Rajongója csűrt-csavart gondolkodásuknak, kiszámíthatatlan viselkedésüknek, intelligeciájuknak. Ezért aztán még csak rekord példányokra sem fáj a fogam.

 

 

Egy könyvben olvastam, a lazacozás annak, aki valóban szenvedéllyel űzi azt, inkább Dante Pokla, mintsem Alice Csodaországa. Néha magam sem érzem ezt másképp, ha a balinokat hajkurászom valamelyik sóderpadon. Hiába minden igyekezet, a hajnal előtti keserves ébresztő, a legprímább legyek, nem történik a világon semmi. Néha ugyan megmutatja magát egyik-másik (ahogyan a lazac is – ezt is abban a könyvben olvastam), de melehetősen nagy csendben lapítanak. Vajon miért? Nem kérdezek én ezzel semmi újat, előttem már számosan törték a fejüket e felett. Választ adni ugyan egyikük sem tudott, hála Istennek, mert akkor már csak az üres vizeket bámulhatnánk. Máskor meg? Eszeveszett iramban támadják a legyet, nem kímélve alkatrészeik egyetlen darabkáját sem. Ilyenkor kell aztán az a misztikus hidegvér! Mert a legtöbb elrontott dobás, gubancolódott, össze-vissza beakadt zsinór ilyenkor adja ki minden dühét! Mikor pedig végre a káoszból előkerül az előke vége, már csak a levett kalapjával integethet a V betűt húzó uszony után az ember.

Világ életemben nem gondoltam, hogy valamikor ennyire a paripakeszegek rabjává válok. Nagyon régtől járom a Duna mindkét partját, de mindig más volt az érdekes/értékes, ezek a halak valahogy csak olyan „Na, már megint egy balin!” mondat kiséretében úszhattak el. Azután, ahogy hozzájutottam első legyes felszerelésemhez, egy időre még a Nagy Víztől is elfordultam.

 

 

 

Mert bizony néhány évre felcsaptam pisztrángásznak. Hűtlen lettem a Dunához. Bejártam a Tátra patakjainak, kisebb folyóinak nagyobbik részét, ahol egészen jó eredménnyel dobtam a legyet a pisztrángok orra elé. Igen, titkon reméltem, mindig a pisztrángok figyelnek majd fel elsőként apró műveimre, ugyanis a pénzes pér a kezdetektől fogva nem vonzott. Nem ejtett rabul nőiessége, illata, ördög tudja miféle istenített tulajdonsága. Szóval pisztrángásztam. Mellette az Ipoly és a Garam domolykóit riogattam, több-kevesebb szerencsével. Egyszer aztán elkezdtek elfogyni a domolykók, a Tátra pisztrángjai pedig kisebbek lettek, pirospöttyös ruhájukat szivárványosra cserélték. Nagyon úgy festett, minden körülmény a dunai villámkeszegek malmára hajtja a vizet. Végül azon a júliusi reggelen, az első megszákolt és remegő térdekkel megbámult közel kétkilós, műlegyes balinom adta meg az utolsó lökést. Minden eddigi műléggyel kapcsolatos gondolatom átértékelődött.

 

 

 

 Újra a Duna felé kacsintgattam. Már nem volt olyan félelmetesen nagy víz. Kimondhatatlan szerencsémre, a polcomon porosodó avitt horgászújságok sárguló lapjain szinte ódákat zengtek a balin műlegyes horgászatáról, ötletek tucatjait zúdítva gyanútlan fejemre. Így aztán kicserélődtek alumínium legyes dobozom lakói is. Elkezdődött a máig is tartó kísérletezgetés a formákkal, mérettel, színekkel, amik aztán vagy megmaradtak, vagy az enyészeté lettek. Hittem legyekben, amik az egyik évben balint balinra halmoztak, na, persze csak olyan dunaiasan, azután hiába próbáltam évekig, kedvenceim rájuk sem bagóztak, ellenben egy másik, amelyikről nem is gondoltam volna, folytatta megfakult tekintélyű kollégája dicsőségét. A Tökéletest máig nem sikerült megtalálnom, ami, azt hiszem, egyátalán nem nagy baj. Hiszen Ian Wood, a Trout and Salmon magazin egykori főszerkesztője, valamikor a hatvanas évek derekán is azt írta, ha meglenne a tökéletes légy, akár szögre is akaszthatnánk a horgásztarisznyát és mehetnénk golfozni. Azért van ebben egy kis igazság. 

 

 

  

 Végül sikerült összeállítanom máig legkedvesebb felszerelésemet, így minden akadály elhárult dunai műlegyes karrierem elől.

Az én szezonom nem ér véget. Tulajdonképpen el sem kezdődik. Az év háromszázhatvanöt napján tart. Éppen olyan lelkesen készülök az első tavaszi horgászatra januárban vagy egy júniusi este a másnap hajnalra. Szerencsére mára már leszoktam a téli, szobai botsuhogtatásról, de csak a JóIsten a megmondhatója, balinos legyeim mennyi átalakuláson estek át az elmúlt hét év meddő hónapjaiban. Minden tél egy örökkévalóságnak tűnik számukra. „Vajon én leszek a következő?” Egy suhintás a pengeéles késsel, majd a lecsupaszított horog új köntöst kap. Sajnos ezek a metamorfózisok is egyre ritkábbak, lassan elkezd kialakulni a végleges összeállítás.

 

 

 

Azután a könyvek, újságok, legtöbbször a múltból. Ezek a megsárgult lapok képesek egészen megbolondítani az embert. Balinok itt, balinok ott. „Hét balint fogtam egy óra alatt!”, „Príma műlegyes készségem recsgett-ropogott a kapitális balin alatt!” Micsoda cikkek! Ráadásul legnagyobb részük a Dunáról eredeztethető. Érdekes, soha fel sem tűnt, a mi környékünk mindig kimaradt a felsorolásból. Hatalmas balinok kerültek elő a szigetközi, pesti-Pest alatti, gemenci, bajai, mohácsi Dunáról. Innen viszont semmi. Ám ez engem soha nem gátolt a tervezgetésben. Akár itt, a város alatt is eshetett volna az összes fogás. Így aztán mindig azzal a tévhittel indulok el nap nap után az én kedves balinjaimhoz, hogy majd egy igazi Eldoradot találok valahol mifelénk.

 

 

 

De ezek a dunai balinok itt nem járnak csordában. Itt nem lehet megunni a horgászatukat, ahogyan olvastam egy balatoni horgásztól, itt minden balin kincset ér. Eldorado innen messze van. Ez itten a Duna, medre telis tele új reményekkel…

…és azokkal a híres dunai balinokkal…

 

 

 

Romhányi József: HAL-DAL

Romhányi József: HAL-DAL

Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
mely a parton ülő horgászban ért véget.
- Bekapom! Ez finom falat!
- mondta volna a víz alatt
a ponty, hogyha
a pongyola
természet nem teszi némává a halat.
- Csak kapd! - biztatta volna menten
a közismerten
rosszmájú csuka.
- Csak a végén meg ne bánd,
mert a horgász veleránt!
- És ha kiránt?
Kis hal iránt
irgalmas a rendes pecás,
s még nem vagyok negyvendekás.
- Sületlenség! - szólt a márna.
- Ki lenyelné, pórul járna,
mert aki bekapja az ellenség horgát,
annak bizony elvágják a torkát.
- Ugyan menj a víz alá! - förmedt rá a ponty -,
ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
Be is kapta a csalétket sebtiben,
aztán kisült az igazság. Tepsiben.

Herman Ottó: A magyar halászat könyve (részlet)

Most, hogy az időjárás lerakatta velem a horgászbotot, végre újra kedves könyveimben búvárkodhatok. A napokban Herman Ottó könyve volt/van porondon, ott találtam ezt a pár sort, 1720-ból. Érdekes, mennyit fejlődtünk azóta - visszafelé...

A forrás im ez: "Calendarium oeconomicum perpetuum," mely magyar nyelven látott napvilágot Kassán 1720-ban, később Győrött 1753-ban. E két kiadásban a halastóra vonatkozó regulák kiegészítik egymást s lényeg szerint a következők:

Januarius. Bódog asszony hava. Ha újév napján a nap tisztán és világosan fényeskedik, az esztendő hallal bővelkedik. Ebben és az jövendő hónapban az halastókban, a kiken víz nem foly által, ha béfagytanak mindennap lékezzék, hogy meg ne fúllyanak az halak benne.

Februarius. Bőjt elő hava. Halastókat halakkal megrakni utolsó fertályon. Az Csukák Szt. Mátyás nap táján júvnak.

Márczius. Bőjt más hava. A halastókbúl az apró halakat kifogni, és máshová tenni, hogy nőjjenek, első fertállyán az holdnak, avagy hold tölte előtt.

Húsvéttól fogva Szt. Jakab napig mindenféle hal ívik, azért ez idő alatt nem kellene öreghálókkal halászni, hanem a nagy vizekben, a hol nád nincsen; de a tókban és a nádason a partoknál nem kellene engedni.

Aprilis. Szt. György hava. Az pontyokat, a kik ivadékra valók, Szt. György nap táján kell az halastóban ereszteni; t. i. hármat ikrást, kettőt tejest. Az halastót pedig, hova a halakat bocsátyák: elsőben meg kellene szántani; és ha lehetne teletszaka állana víz nélkül.

Három féle tót kiván az ponty; másban köll ő néki lenni a hol ivik, másban a hol nevekedik; harmadikban a hol hizik. Hasonlóképpen a fiatal Pontyok is; egyikben legyenek az esztendősök, másikban kettő, harmadikban három esztendősök; a kiket azután ki köll venni és az öreg tóban bocsátani, a hol hizzanak.

Május. Pünkösd hava. Ebben az hónapban kezdődik az horgászat, gelisztával, vagy cserebogárral, vagy rákkal.

Junius. Szt. Iván hava. Urnap után kezdődik legjobban a rákászat és Anguilla (angolna) fogás.

Julius. Szent Jakab hava. Szent Jakab nap után a Halászok halászhatnak az öreghálóval egész Húsvétig, mert a vívásnak ideje elmúlt.

Augusztus. Kis-Asszony hava. Ugyan ebben az időben - Sz. Bertalan nap táján - megszünnek a halak hosszában nőni: hanem hizni kezdenek és temérdekek lesznek.

Ebben az hónapban szecskőt avagy nyers ráklábat tesznek a horogra; de eléb le kell vonni az héjját.

Szeptember. Szt. Mihály hava. Ebben az hónapban az sok külömb-külömbféle halászat vagyon. Az pontyokat is kihalászszák és más tókba vetik az nevelésre; az ivadékokat is kifogják és más tóba hányják, a hol nagyobb helyek vagyon az nevekedésre. Horogra fogják a halat Bőgölylyel, ha a szárnyát elszakítják. nyers, büdös ráklábbal és farkkal; de az héjját levonyák.

Október. Mindszent hava. Szt. Gál nap táján Halas tókat kihalászni, az az 14. Octóberben.

December. Karácson hava. A Tókra vigyázni köll és jól megtisztítani; ha be fagynak, szorgalmatosan lékeket kell rajtok vágni, hogy a halak meg ne fúllyanak a jég alatt.