2013. június 23., vasárnap

9.


Egy kis intermezzo után,












végre újra kedvenc Dunám partján állhattam! Persze ez sem ment olyan könnyen, az elmúlt hétvégén már terveztem egy pecát, akkor is igen igézően forgatta a vizet néhány bokor, amit még az előző napokban nyelt el a víz. Ebből a tervből aztán nem lett semmi. Egyszerűen nem volt erőm felkelni...

De most nem az egyéni tragédiámról szeretnék itt fecsegni, inkább a mai hajnalról. Annyira éreztem, az egész héten dédelgetett tervet valami keresztül húzza. Így is lett, olyan égzengésre riadtam (az álmom sem volt kutyafüle - éppen fojtogatott egy ipse), mindjárt elment a kedvem a pecától. Pedig még tegnap is fogadkoztam, hogy mostaztánhaazégafölddelösszérismegyekholnapreggel. Ahogy elnéztem a hajnalt, nem sok híja volt...
Végül csak lekerültem valahogy a Dunára, ahol az eső éppen lazított egy kicsit, a következő roham előtt. Igen cseszlovák felhőkkel volt tele az égbolt, úgyhogy ez bármikor a nyakamba zúdulhatott.
 De rajtam már nem fog ám ki semmiféle eső! Nemcsak magamat, még hátizsákomat is bebugyolálom a vízhatlanba. 800 forintos kínaiba. Tőlem aztán jöhet a legádázabb zuhi! Ide ugyan be nem férkőzik!

Ilyen gondtalan testtel és lélekkel indultam neki a reggeli dobálásnak. Először egy fekete/narancssárga zonkerrel próbálgattam,
 ha már koszos a víz, de a szakirodalmi adatokra bizony fittyet hánytak a dunai szellőkeszegek. Mindegy, gondoltam, akkor jöhet valami fehér. Nem túl jó választással egy Whithe Moth-ra mutattam.

-Te jössz! 

Újra szűrni kezdtem a vizet, közben egy fröccsenős rablás jelezte, "Itt vagyunk, kérem, ne tessen bénázni, valami fain légy, és egy-kettőre kezei közé ugrunk!"


(Bocsánat, csak közben a kislányom itt játszik a lasztijával a radiátor mellett,figyelnem kell rá! De máris folytatom!)


A Jóisten tudná csak megmondani, mennyit dobhattam, mikor az orrom előtt szétugrottak a kishalak, majd egy kis fáziskéséssel, érezve a ránehezedést, valahonnan innen,
 behúztam a kis fehér legyet egy egészen jó balin szájába (55 cm). El nem tudom képzelni, hogy miért gondolom mindig, hogy egy kisebb halat akasztottam, amíg a perecbe hajló bot és a meg-megreccsenő orsó éppen az ellenkezőjét mutatja. Nem mondom, eltartott egy-két percig, mire sikerült a szákomba lódítanom a halat.
 De még ott is olyan vitézül viselkedett, alig lehetett lecsillapítani. Végül mindent a medrébe terelgettem, gyorsan fotóztam kettőt, azután újra söpörhetett vissza a helyére. De nem csak a balin, magam is odébbálltam.

Egy másik kedvenc helyemet is megnéztem, de olyan lehetetlenül állítottak be egy csónakot, pont a legjobb hely kellős közepén himbálózott. Azért néhányat dobtam itt is, becsületből, majd egy újabb eredménytelen kompos félóra után a családom felé vettem az irányt.

Ja, a 9. Azért ez, mert ez volt idén a 9. balinom, amit léggyel fogtam.



U.I.: Nem kell betojni, ha koszos a víz, meg magas! Van ott hal! Tessék csak megpróbálni!

5 megjegyzés:

  1. Na Ésapa ez a te kerékvágásod. :)


    Üdv. Les'

    VálaszTörlés
  2. Ez a "kis intermezzo" engem úgy visszavetett, hogy még most sem tértem magamhoz! Naponta lejárkálok a vízhez, csak úgy bot nélkül, és nézem a tejeskávét... A kedvenc helyeim mind víz alatt... És újra vissza fog emelkedni 500 fölé, úgyhogy eléggé rossz kedvű vagyok. Telik a nyár, én meg itt tehetetlenkedek.
    Gyönyörű az a White Moth! És ami a lényeg, hogy nem csak nekem, hanem a balinnak is tetszett!
    Szellőkeszeg... Csodálatos név ennek a halnak!
    Gratula Levi!
    Üdv: Zoli

    VálaszTörlés
  3. Az újabb áradás miatt szaladtam le ma reggel is, de egyre koszosabb a víz + még valami fura szaga volt. Kishal és szúnyog egymillió, de rablás az semmi. Azért valahogy majd átvészeljük ezt. Addig is kitalálok majd valamit, amit lehet olvasgatni.
    Lez: Könnyebben is ment az írás...

    VálaszTörlés
  4. Jók azok a fenti "elárasztott" fotók. Meg tudnád mondani, hogy az a kert a piros virágokkal és az a szobor hol van, és utóbbinak mi a neve? Nagyon tetszenek.

    VálaszTörlés
  5. Helló!
    Ez Vàcon van a kompnàl, illetve a sétànyon. A szobor pedig Szent Erzsébet.

    VálaszTörlés