Idén tizenkettedszer

Nem tudom, ki, hogy van vele, de amikor a halak napokra, hetekre megmakacsolják magukat, mindenféle gondolatok vernek tanyát a fejemben. Ezek a gondolatok ugyan legfőképp a pénztárcámat veszélyeztetik, de okoznak álmatlan órákat is. A legszerencsésebb akkor vagyok, ha csak egy-egy újabb légyen töröm a fejem. Mára már annyi légykötő kacatot sikerült begyűjtenem, hogy nem fog ki rajtam a legkacifántosabb légy sem. Ráadásul a legyeim között tavaly ősszel és most, tavasszal nagyon komoly látszámleépítést vittem végbe, és ehhez szigorúan tartom is magam.

Nehezebb a helyzetem, ha ezek utálatos gondolatok másfele tekergetik a fejem. Mondjuk egy Wheatley doboz irányába. Vagy, ahogyan most is, egy újabb bot felé. Egy lassabb, kevésbé előke szaggató felé. Hogy minek, azt magam sem tudom, mert a mostani botom éppen megfelel ennek a célnak. Hála Istennek, az utolsó percben a szerencse megint a segítségemre sietett. A botot ugyan kinéztem, incselkedtünk is egymással (főleg a bot velem) a képernyő két oldalán. Már éppen elhatároztam magam, hogy a nejem elé perdülök és hősiesen bejelentem: kellene vennem egy új botot. Nem, kedves kollégák, semmilyen, a fejemhez továbbított vad dologra ne tessenek gondolni, Évi soha nem tudná azt mondani, hogy ne vegyem meg. Ez a baj. Éppen így lett volna most is, amikor...

Ha jól számoltam, ma hajnalban tizenkettedszer lódultam idén horgászni a Dunára. Eddig igen siralmas eredménnyel, de ahogy olvastam, máshol sem volt valami rózsás a helyzet. A mai reggel is ezzel az érzéssel indultam egyik kedvenc helyemre, így aztán én lepődtem meg a legjobban, amikor rablásokra lettem figyelmes.
Gyorsan Nyugodtan felszereltem, hogy minden csomó a megfelelő helyre kerüljön (huszas előkével horgászom, a kicsi legyek miatt), majd irány a víz. Még az első, igen vehemensen kapó (majd leakadó) balinnál is jobban meglepődtem, amikor megrándult a kezemben a bot. Ilyet! Végre éledezik a víz! A második, szákba is terelt hal pedig parádés, pisztrángot megszégyenítő ugrással csípte el a legyet. Egyébként egész reggel az Aspius Orange muzsikált, gondolom azért, mert egy kicsit koszos volt a víz.

A harmadik még vehemensebben kapott, szinte hallottam fogaim csikorgását: na, most szakad az előke! Nem szakadt.

Később Leslie kolléga is megérkezett (köszi a képeket!), Ő is fogott máshol kettőt, wobblerral.
Jó kis reggel volt, sajnáltam, hogy sátrat kellett bontanom, de a piacon még várt rám egy helyes, tizenöt kilós krumplis zsák...